2025.02.13. 16:55
Három új játékos van Eleken
A Vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában teljesen nyitott a kérdés, hogy az alapszakaszt követően a listavezető Mezőmegyer társaságában melyik három csapat folytathatja majd a felsőházi rájátszásban. Az Eleki USE is az egyik lehetséges jelölt az ötből. A határvárosiak pillanatnyilag a negyedik helyen tanyáznak, igaz egy mérkőzéssel többet tudtak le ősszel a riválisaiknál.
Eleki szempontból ezért sem lehet mindegy tehát miként zárják majd a maradék három találkozójukat.

A sereghajtó Battonya elleni nyitányt a pályájuk kímélése miatt azt Gyulán játsszák le műfüvön. Azután pedig még Csorváson lesz jelenésük, majd a Szabadkígyós ellen odahaza zárják az alapszakaszt. Érdekeltek a Békés Vármegyei Kupában is, a harmadik fordulóban március 16-án a Nagyszénást fogadják.
– Mindenképpen a felsőházba vágyakozunk, a bemutatkozó mérkőzés vízválasztó, éppen ezért különösen fontos lesz számunkra. A felkészülést műfüvőn végezzük, mivel a főpályánk talaja játékra alkalmatlan állapotban van. Az edzések jó létszámban zajlanak, csak a betegségek nehezítik a munkát, de vélhetően ez sok más helyen is így van – újságolta el Nagy Gergely játékos-edző, aki a megkeresésünkkor maga is tüdőgyulladással nyomta az ágyat.
Erősítik az eleki csapatot
A tréner három új játékosra számíthat tavasszal. Közülük a Lőkösházáról érkező Kollát Róbert neve cseng legjobban, aki középpályán segítheti a kék-fehéreket. A Gyulasport U19-es együtteséből igazol villámlépű szélső, Győri Sándor is követelhet helyet magának a csapatban, a támadó Juhász Imrét pedig ugyanúgy a gyulai nagypályás bajnokságból halászták ki, mint nyáron azt a Tamás Gergely, aki azóta kirobbanthatatlan a védelemből.
Természetesen távozók is vannak. Nagy Richárd már az év közben lemorzsolódott, Puporka Róbert Elemér ellentétes utat jár be Kolláttal, Szilágyi Levente visszatért Szabadkígyósra, míg Rostás Benjámint külföldi munkavállalás miatt kell nélkülözniük egy darabig, akinek a hiányát azonban megérezhetik.
– Úgy ítéljük meg, hogy minőségben sikerült előrelépnünk, Kollát Róbert például sokat tehet a középpálya, illetve az egész csapat stabilitásáért. A legfontosabb az lenne számunkra, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtson a gárda, mert több őszi meccsen is elvesztette a fonalat. A támadó játékunk rendben volt, a csapatszintű védekezésben kell fejlődnünk, illetve az egyéni hibák számát leredukálnunk ahhoz, hogy előrébb léphessünk szakmailag – fejtette ki Nagy Gergely.
Az elekiek túl vannak az első edzőmeccsen, melyen 2–0-ra múlták felül a Gyulasport U17-es gárdáját. Szombaton a Kondoros helyett a Végegyházával gyakorolnak, míg a főpróbát február 21-én a Gyulasport U19-es gárdájával vívják.