2025.01.21. 20:49
Vert helyzetből nyert a rangadón az MBH-Békéscsaba
Hiába vezetett 2:0-ra a Fatum-Nyíregyháza, a nagyot küzdő MBH-Békéscsaba megfordította a keleti rangadót és stabilizálta második helyét a női röplabda Extraligában. Az MBH-Békéscsaba 2 óra 25 perc alatt gyűrte le vendéglátóját.
Dékány Bernadett még nem épült fel a betegségéből, akit be sem neveztek a keleti rangadóra, így az utánpótláskorú Gajdács Linát a kezdőben vetette be Tóth Gábor, az MBH-Békéscsaba vezetőedzője.

Fotó: Imre György
Két felvonás után szinte reménytelen helyzetbe került az MBH-Békéscsaba
A fiatal Pampuch Gréta pontjaival kezdődött a találkozó, a nyírségiek pillanatok alatt elléptek három ponttal, Tóth Gábor 7:4-nél időt is kért. A hazaiak időkérése 12:9-es állásnál következett el. Újra elhúzott a Nyíregyháza, amely megduplázta az előnyét. 17:11-nél kettőt cserélt a vendégek trénere, jól is szállt be Caraballo. A csabaiak összekapták magukat védekezésben és támadásban is, és 18-nál sikerült beérniük vendégeiket. Újra Adrian Chylinskinek kellett kikérni az időt. Felváltva születtek a pontok, a Nyíregyháza járt elöl egy ponttal, a BRSE pedig rendre kiegyenlített. Pampuch pontja szettlabdát eredményezett a szabolcsiaknak. A csabaiak hárították a nyírségi próbálkozást és ezután hol az egyik, hol a másik gárda jutott játszmalabdához, végül Pampuch tett pontot játszma végére, s lett a hazaiaké az elsőt szett.
A második felvonást a Békéscsaba indította jobban, de a hárompontos előny gyorsan elolvadt, köszönhetően egy hazai 4:0-nak. Aztán a BRSE hozott össze egy ötös szériát, és ezzel a félidő derekán öt volt a két csapat között a Csaba javára. A BRSE a hajráig őrizte az előnyt, de Lászlop Alexandra pontjaival visszajött a Fatum, ám Nina Kocics pontjával mégis a Csaba jutott először játszmalabdához. Kump Alíz egyenlített, s innentől ismét felváltva jutottak szettlabdához a csapatok. A csabaiak vesztét a volt csabai Kump okozta, aki zsinórban három ponttal – benne egy ásszal – juttatta sokadszor szettlabdához a Nyíregyházát, amely Hurst rontása után a második játékot is behúzta.
Szorosan alakult a harmadik felvonás első szakasza, mígnem a Nyíregyháza Pintér Andrea és Antivero Salinas ászával négyet tett közé. Ez a különbség rövid időn belül hatra nőtt, a vendégek edzője ekkor már a második időkérésénél tartott. A kék-fehérek igyekeztek felzárkózni, de egy Kump-ász, vagy egy védhetetlen Pintér-ütés minden ilyen próbálkozást meghiúsított. Valódi eredménye a hajrához közeledve kezdett lenni a csabai erőfeszítéseknek, amikor a BRSE már csak egy pontra volt vendéglátójától, majd egy jó sorozattal fordított. Elhúzott három egységgel és némi hazai segítséggel, rontásokkal, de sikerült a szépítés.
Elég hektikus volt a játék a negyedik szettben, előbb a BRSE, majd a Fatum rakott össze egy négyes sorozatot. Hullámzó volt a játék, ha vezetett is a Csaba, a Fatum mindig visszajött. Az utolsó szakaszban ráerősített a BRSE és meglógott négy egységgel. Pintérék persze nem adták fel és már majdnem behozták a hátrányt. Majdnem, mert jött Kocics és játszmalabdához juttatta a csapatát, Calkins hibája után pedig egyenlő lett a szettarány.
A döntő szett is nagy csatát hozott, a térfélcsere után a Fatum állt jobban két ponttal, de a legvégén a Csaba, mert Kocics labdája meccslabdát, Calkins rontása győzelmet ért.
Győzelmével a BRSE hat pontra növelte előnyét a Nyíregyháza előtt a tabellán.
Adrian Chylinski: – Kissé csalódott vagyok, mert meg kellett volna nyernünk ezt a meccset, és a harmadik szettben is vezettünk. Persze ez még nem a világ vége, de a szezon végére meg kell találnunk azt a valamit, ami hiányzik, hogy még jobbak legyünk. Nagyjából negyven százalékban örülök, szereztünk egy pontot, amivel biztosan a legjobb háromban végzünk az alapszakaszban.
Tóth Gábor: – Az első két szett után eléggé szkeptikus voltam, bennünk maradt a második, amikor nem tudtunk hat pontról célba érni. De a lányok ismét karaktert mutattak, és átlendültek minden nehézségen!
- Fatum-Nyíregyháza–MBH-Békéscsaba 2:3 (28, 28, –22, –22, –13)
Extraliga női mérkőzés. Nyíregyháza, 850 néző. V.: Bátkai-Katona Ágnes, Halász Enikő.
- Nyíregyháza: Antivero 16, Lászlop 19, Calkins 14, Pampuch 12, Kump 16, Zaborowska 4. Csere: Tóth F. (liberó), Pintér A. 10, Földi, Szabó L., Farkas G. Vezetőedző: Adrian Chylinski.
- Békéscsaba: Gajdács L. 9, Mayer 12, Koseková 2, Hurst 9, Kiss E. 8, Kocics 23. Csere: Kertész (liberó), Németh L. 6, Caraballo 23. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Az eredmény alakulása. 1. szett: 7:4, 12:7, 17:11, 18:18, 24:23, 27:28. 2. szett: 4:7, 9:8, 11:16, 18:20, 22:22, 23:24, 27:26. 3. szett: 6:5, 10:6, 13:7, 15:11, 18:13, 18:17, 21:23. 4. szett: 3:5, 9:8, 10:13, 18:22. 5. szett: 4:2, 4:5, 8:6, 12:11, 13:14.