Kézilabda

2025.01.24. 09:30

Nem herdálhat el újabb pontokat a Békéscsabai Előre NKSE

Ha létezik fontos mérkőzés a szezon során, akkor a szombati MTK Budapest elleni tényleg az lesz a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda-csapatának. A fővárosiak idén kritikán alul szerepelnek az NB I.-es bajnokságban, de nagyon szeretnének megkapaszkodni. Az Előre NKSE pedig azért harcol, hogy visszaszerezze korábbi kedvezőbb pozícióját a tabellán.

A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda-csapatának az első szakasz zárómérkőzése következik szombaton a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, méghozzá a sereghajtó MTK ellenében.

Előre NKSE, kézilabda, MTK
AZ MTK elleni mérkőzés tényleg nem az lesz, amelyiken pontot, vagy pontokat szórhat el a Mariana Ferreira Lopes Mariana vezérelte Előre NKSE
Fotó: Bencsik Ádám

Eddig szenvedett a szezonban az Előre NKSE ellenfele 

A fővárosi kék-fehérek a korábbi évek remek teljesítménye után ebben a szezonban eddig meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkoltak elő, amit a tabellán elfoglalt helyük is tükröz. Mindössze egy győzelmet tudnak eddig felmutatni, és azt is még az első fordulóból, amikor a Dunaújvárost győzték le otthon 31–26-ra. Ezután viszont belekerültek egy negatív spirálba, aminek vezetőedzőjük, a korábban Orosházán is dolgozó Vágó Attila is áldozatul esett. A Fehérvár elleni évzárón elszenvedett ötgólos vereséget követően köszönték meg a szakember munkáját, így a budaörsi kétgólos vereséggel záruló, valamint a legutóbbi fordulóban otthon a Mosonmagyaróvártól elszenvedett 30–26-os vendégsiker alkalmával már az eddigi másodedző Kekezovity Marinko (neki is volt Békés vármegyei kötődése, a megboldogult emlékű Orosházi FKSE együttesét erősítette még játékosként) dirigálta a kék-fehéreket.

Az Előre NKSE sem érezhette még a siker ízét ebben a naptári esztendőben, ugyanis legutóbb novemberben a Kisvárda 27–23-as hazai legyőzésével szerzett utoljára pontokat. Azóta Debrecenben sem és hazai pályán a Vasas elleni rangadón sem sikerült a lila-fehéreknek győzelmet ünnepelnie. Az angyalföldiek végig vezettek a mérkőzésen, nem igazán mutatkozott esély még a döntetlenre sem. Legutóbb a bronzérmes pozícióban tanyázó újonc Esztergom igencsak magabiztosan győzött nyolc góllal (35–27) a Csaba ellen. Ezen a találkozón debütált a lila-fehérek új beállósa, a román Sarah-Aida Darie is, akit Giricz Laura kiesését követően vett kölcsön a csabai egyesület a román első osztályú CS Măgura Cisnădie együttesétől.

Kulcskérdés, hogy ki nyeri a kiesési rangadót 

Nem kérdés, hogy mindkét együttesnek nagyon fontos lesz a szombati alsóházi rangadó, hiszen az MTK-nak mint egy falat kenyér, úgy kellenek a pontok, míg a Békéscsaba azért küzd, hogy ne szakadjon le a mezőny második felétől. Az MTK-t legutóbb közel öt éve, hazai pályán fektette két vállra a Csaba, igaz akkor alaposan megverte: 32–23 arányban. Az előző szezonbeli mérleg a budapestieknek kedvez: a fővárosban 28–25-re nyertek a kék-fehérek, míg Békéscsabán 25–25-ös döntetlent játszottak a felek.

A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE–MTK Budapest összecsapás szombaton 18 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban a két játékvezető Andorka Miklós és Hucker Róbert lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában