2024.09.17. 06:57
Egy meccs ment le a hétvégi programból
Az OB III.-as férfi csapatbajnokságban a teljes hétvégi programot elmosta az eső, legalább is ami a vármegyei együtteseket tömörítő D jelű csoportot illeti. A szombati és vasárnapi mérkőzéseket az idény zárásaként, szeptember végén és október elején pótolhatják.
Az OB I.-es osztályozó előtt álló gyulai együttes
Pályán voltak viszont a nő OB I.-ben érdekelt gyulai női csapat tagjai. A fürdővárosiak a szombati találkozójukat tudták lejátszani Budapesten, a vasárnapi programot nekik is át kellett helyezniük szeptember végére. A Muskétás TC vendégeként nagyon magabiztos győzelemmel folytatták szereplésüket, ezzel tartják vezető pozíciójukat.
Hír a klub háza tájáról, hogy az OB II.-es bajnokságot megnyerő férfi gárda a nyíregyházi illetőségű Marso TC ellen vívja majd az OB I.-es osztályozót, hasonlóan, mint négy évvel korábban.
Muskétás TC–TSZSK Gyula 1:6
OB I.-es női csapatbajnoki tenisz-mérkőzés, Budapest. Gyulai győztesek: Kovács Hédi (1.), Buccholcz Bora Gizella (3.), Barta-Rohonyi Réka Ivett (4.), Csernus Tímea Csenge (5.), valamint a Kovács Hédi, Csernus Tímea Csenge (1.), és a Buccholcz Bora Gizella, Barta-Rohonyi Réka Ivett (2.) páros.
További eredmények: Fortuna SE–Mini GarRose II. 0:7, DEAC–BEAC-Orbita SE 6:1, Mini GarRose II.–Muskétás TC 3:4.