2024.09.22. 20:31
Kimaradtak a helyzetek, elmaradt a pontszerzés
Nem jutott pont a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgóinak Gyirmóton az NB II.-es bajnokság vasárnapi 7. játéknapján, pedig egyre mindenképpen rászolgáltak volna, hiszen több és veszélyesebb lehetőségeik voltak, mint a vendéglátójuknak. Mindössze a helyzetkihasználásban nem tudtak felnőni a feladathoz, az egyetlen hátsó szarvashiba pedig végzetesnek bizonyult.
Horváth Rajmund próbálja ollózva kapuba juttatni a labdát Albert István mellett. Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC
Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre FC 1–0 (1–0)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Győr, 625 néző. Vezette: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Király Zsolt).
Gyirmót: Hársfalvi – Lányi (Szegi, 81.), Csörgő, Hudák D., Hajdú Á. (Helembai, 83.) – Kiss N. (Kovács D., 68.) – Horváth R. (Piscsur, 68.), Katona M., Madarász, Ugrai – Adamcsek (Molnár J., 81.). Vezetőedző: Tamás Zsolt.
Békéscsaba: Uram – Kovács G. (Hodonicki, 72.), Albert I., Csató M. – Szabó B., Tóth M. (Pintér N., 78.) – Maronyai (Komáromi, 55.), Zádori (Szatmári I., 72.), Mikló – Kóródi (Sármány, 78.), Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor.
Gólszerző: Katona (15.).
Sárga lap: Lányi (42.), ill. Póser (52. – kispadon), Pintér (81.).
15. perc: A csabai tizenhatos előterében középen vezettek lendületes akciót a hazaiak, melynek végén a jobbról kapu elé kavarodó Katona Máté elé került a játékszer a védők között, aki 6 méterről Uram lába között lőtt laposan a hálóba, 0–1.
Mikló lövésszerű bal oldali beadása vezette be a meccset, ami Hársfalvi kezében halt el. Meglepően bátran kezdett a Békéscsaba, amely már a felezővonal táján agresszíven letámadta a házigazdákat, akiknek nem is igazán ízlett ez a harcstílus. Ennek ellenére az első rögtönzött lehetőséget értékesíteni tudták Katona révén, ami nem feltétlenül a védők dicséretére szól. Kóródi a 26. percben könnyedén egalizálhatott volna, hiszen remekül lépett ki a védők között, de az i-re a pontot nem tudta föltenni, mert fölé durrantotta a labdát. Változatos csata folyt, többnyire a két tizenhatos között járt a labda, csak a szünet előtt adódott izgalom, amikor az agilis Ugrai közeli lövését Kovács vágta ki a kapu torkából.
A második félidő elején a Gyirmót volt valamivel veszélyesebb a kapu előtt, ám azután fokozatosan átterelődött a játék a hazai térfélre. Czékus előtt adódott egy nagy lehetőség, ami a les miatt nem volt az igazi. Később pedig fejjel veszélyeztetett, ám Hársfalvi a helyén volt. Közben kettős cserékkel frissítette csapatát Csató Sándor, az újak pedig újszínt is hoztak. Az utolsó negyedórára komoly össztűz alá kerültek a vendéglátók, de vagy a kapusuk, vagy valamelyik védőjük rendre menteni tudott. A végére már nagyon kinyíltak az egyenlítésért mindent egy lapra feltevő lilák. Ez eredményezett két ígéretes gyirmóti kontrát a hosszabbításban, de azután még Pintér és Sármány is pontot érő labdát hibázott, a gyatra helyzetkihasználás miatt el is maradt az egyenlítés, ami jobban megfelelt volna a játék képének.
Jó: Hársfalvi, Ugrai, Madarász, ill. Csató M., Szabó B., Kóródi.
Csató Sándor: – Azt gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget hiszen számos lehetőséget kialakítottunk, ezeket sajnos nem sikerült kihasználni. A játékot jól építettük fel, veszélyes akciókat vezettünk, talán az elmúlt hat meccsen összesen nem tudtunk ennyit a kapu előtt lenni, de hiába dolgozzuk ki sorra a lehetőségeket, ha nincs aki ezeket befejezze. Egyszer biztosan megfordul a mostani tendencia, bízunk benne, hogy mielőbb és hamarosan győzelmet tudtunk ünnepelni.
További eredmények: Mezőkövesd–Kisvárda 4–1, BVSC-Zugló–Szeged 0–0, Csákvár–Bp. Honvéd 3–1, Soroksár–Vasas 3–2, Ajka–Budafok 2–2, Kozármisleny–Tatabánya 3–2. A Kazincbarcika–Szentlőrinc mérkőzést hétfőn este játsszák le.
A 8. forduló műsora
Szeptember 29., vasárnap, 16.00: Tatabányai SC–FC Ajka, Budafoki MTE–Soroksár SC. 17.00: Kazincbarcika SC–Kozármisleny FC, Kisvárda Master Good–FC Csákvár, Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr, Békéscsaba 1912 Előre FC–Szentlőrinc SE. Szeptember 30., hétfő, 20.00: Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC.