Labdarúgás - Merkantil Bank Liga

2024.09.28. 06:55

Az éllovas látogat a Kórház utcába: a Szentlőrincet fogadja az Előre

A Merkantil Bank Ligában a nyolcadik játéknapra kisorsolt párharcok jönnek soron. A Békéscsaba 1912 Előre FC együttese hazai közönség előtt lép pályára vasárnap 17 órától, amikor is az éllovas Szentlőrinc látogat a Kórház utcai Stadionba.

Bakulya Mihály

Az éllovas Szentlőrinc és a sereghajtó Békéscsaba jelenleg ugyan a tabella eltérő pólusán tanyázik, ennek ellenére sok a közös vonás bennük. 

éllovas, Szentlőrinc, sereghajtó Előre FC, labdarúgás
Az éllovas ellen Tóth Mátéék részéről még a gyirmóti mérkőzésnél is nagyobbat kell brusztolniuk. Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC

Tavaly májusban például együtt búcsúztak a másodosztályból, hogy egy évvel később újoncként ismét csatlakozhassanak a leszűkülő mezőnyhöz. A baranyaiak a Dél-nyugati csoport megnyerését követően a Cigánd elleni sikeres osztályozó révén térhettek vissza, és Waltner Róbert személyében új edzővel futottak az évnek. A szakmai váltás kiváló döntésnek bizonyult, hiszen az idény félidejében általános meglepetésre vezetik a mezőnyt. A minőségi javulásban olyan célirányos nyári igazolások is közrejátszottak, mint például a ZTE kapusáé, Gyurján Mártoné, vagy a Fradiban is megforduló Bőle Lukácsé. A piros-feketék hét kör után úgy vezetik a mezőnyt pontelőnnyel, hogy hétfőn a barcikai rangadón szenvedték el az első vereségüket.

– A hétvégi vendégek remekül összerakott csapattal rendelkeznek, gyakorlatilag a keretük nyolcvan százalékát lecserélték az idei évre. Egészségesen agresszív focit játszanak, jó mentalitású spílerekkel, nem csoda, hogy mindenkinek meggyűlik velük a baja. A védekezésre és a kontraakciókra különösen nagy gondot fordítanak, vagyis nehéz dolgunk lesz ellenük, ugyanakkor nem igazán van más választásunk, mint nekik esni és valamilyen úton-módon megszerezni a három pontot – ecsetelte Csató Sándor a lila-fehérek vezetőedzője.

Az éllovast várják, nincs kényelmes helyzetben az edző

A csabai mester nincs a szentlőrinci kollégájához hasonló kényelmes helyzetben, a vasárnapi látogatókkal ellentétben az Előre dolgai ugyanis egyelőre nem alakulnak gördülékenyen. A gyirmóti vereséggel a sereghajtó pozícióba csúszott vissza a gárda, ennek ellenére a mezőny tömörsége miatt, egy vasárnapi sikerrel a középmezőny is elérhetővé válna számára.

– Az a fajta lélektani egyensúly, ami a soroksári mérkőzésig megvolt a játékban, Csákváron és Gyirmóton sem volt már tapasztalható. Jellemzően mindkét helyszínen tettünk legalább annyit a pontszerzésért, mint a házigazdák, csak éppen a helyzetkihasználásunk volt kritikus. Gyirmóton abszolút parti meccset játszottunk, a második félidei játékkal felül is múltuk a házigazdákat, ám a legnagyobb lehetőségek sem voltak elégségesek a pontszerzéshez. Biztató, hogy nem kapunk sok gólt, aggasztó viszont, hogy nem is lövünk, akik tavaly ontották a találatokat, most helyzetbe is alig kerülnek. Meg kellene találnunk azt az ideális támadósort, amely képes leküzdeni ezt az akadályt, ennyi kellene hiányzik ahhoz, hogy elinduljunk fölfelé. Bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése – mondta önkritikusan a vezetőedző, aki most már csak a keret két tagjára nem számíthat sérülés miatt, a többiek viszont teljes értékű munkát végeztek, van tehát választék a kezdőtizenegyre.

Következik

9. forduló. Szeptember 29., vasárnap, 16.00 

  • Tatabányai SC–FC Ajka
  • Budafoki MTE–Soroksár SC

17.00: 

  • Kazincbarcika SC–Kozármisleny FC
  • Kisvárda Master Good–FC Csákvár
  • Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló
  • Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr
  • Békéscsaba 1912 Előre FC–Szentlőrinc SE

Szeptember 30., hétfő, 20.00 

  • Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában