Labdarúgás

2023.09.19. 17:12

Megverették a gyulai lányokat

Balszerencsés körülmények között szenvedte el első bajnoki vereségét a Gyulai Amazonok NB II.-es női nagypályás csapata, amely 75 percen át emberhátrányban is helytállt. Egy indiszponált teljesítmény is elég volt azonban, hogy pont nélkül maradjanak.

Bakulya Mihály

Mezei Virágék nagyot küzdöttek, de végül minden összejátszott ellenük

Fotó: Tóth László

Újpest FC–Gyulai Amazonok 1–0 (1–0)

NB II.-es női mérkőzés, Budapest, 50 néző. Vezette: Molnár-Sáska Zsófia Eszter.
Gyula: Szűcs (Kovács V.) – Szappanos, Kajári, Mészáros, Hack, Molnár Á., Czirók, Kurai, Mezei (Kurta), Komlósi (Molnár K.), Pintye. Edző: Molnár Zoltánné.

Gólszerző: Katona (45+2.). Kiállítva: Hack (16.).

Jól kezdtek a gyulai lányok, de miután a 16. percben érthetetlen módon kiállították Hack Fannit, megváltozott a játék képe. Hősiesen védekeztek, és veszélyesen kontráztak, de a ráadás perceiben tovább sújtotta őket a játékvezető. Kajári Gabriellát faultolták, de a síp néma maradt az ellenakcióból pedig betalált a hazai együttes. Mint később kiderült, ez volt az egyetlen találat. Az Újpest jó képességű csapat, ezzel együtt a sikeréhez hathatós külső támogatásra is szüksége volt.

Molnár Zoltánné: – Nem szeretnék részletekbe belemenni a mérkőzéssel kapcsolatban, de annyit hozzáfűznék, hogy vannak sajnos olyan emberek a női labdarúgásban, akik tönkre tudják tenni egy pillanat alatt amatőr lányaink lelkes és alázatos munkáját. Ezen a napon ez történt, kívülről csak sajnálni tudtam a csapatomat, mert nem ezt érdemelnék.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában