Labdarúgás

2023.09.18. 14:22

Hazai sikerek hétvégéje

Csupa hazai siker született a Vármegyei III. osztályú bajnokság Déli csoportja hétvégi negyedik játéknapján. Vonatkozik ez a Békéssámson–Végegyháza derbire is, ahol az addig két veretlenül álló fél felcserélte a pályaválasztói jogot, így a találkozót a végegyháziak otthonában játszották le.

Bakulya Mihály

A gádorosiak szünet után kerekedtek felül az addigra már fáradni látszó telekeiek fölött

Fotó: Bohus Krisztián

Mezőmegyer SE II.–Gerlai SE 2–1 (0–0)

Vármegyei III. osztályú mérkőzés. Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Brlás Zsolt.

Mezőmegyer II.: Laurinyecz – Egeresi (Zakocs), Hajdú, Bozó, Csatlós, Szarvas (Szalkai), Csepregi, Kollát (Frisnyicz), Tóth M., Lengyel, Rajeczki (Megyeri). Játékos-edző: Zsombori Zsigmond.

Gerla: Horváth I. – Ottlakán, Gulyás, Lakatos, Kiss Z., Nagy Cs., Sóvári, Gáspár, Hévizi, Varjú, Vrbovszki. Játékos-edző: Kiss Gábor.

Gólszerző: Csatlós (69. – 11-esből), Csepregi (87.), ill. Hévizi (60.).

Kiegyenlített csatát vívott a két szomszédvári csapat. A hazaiak a frissen beszálló embereiknek köszönhették azt, hogy sikerült maguk javára billenteni a mérkőzést a finisben.

Zsombori Zsigmond: – A mai nyögvenyelős győzelemért is három pontot adnak, sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!

Kiss Gábor: – Hetven percig bírtuk erővel, addig vezettünk is, és ha tudunk frissíteni a padról, akkor meg lehetett volna a három pont. Gömöri János

Gádorosi LSE–Telekgerendási LSC 6–1 (2–0)

Gádoros, 50 néző. Vezette: Czene Zoltán.

Gádoros: Bobvos – Farkas K., Kuli, Kovács T., Polyák, Romhányi, Farkas M., Szijjártó G. (Molnár B.), Szabó F., Pecznyik, Szijjártó D. Edző: Pisont András.

Telekgerendás: Halustyik – Túróczki, Timár, Andó, Ágoston, Dobra, Mekis, Kovács M., Kovács I., Ránkli M. (Ordó), Nyemcsok. Edző: Hekfusz Dániel.

Gólszerző: Polyák (19., 41.), Pecznyik (48.), Szijjártó G. (55., 85.), Farkas K. (71.), ill. Túróczki (87. – 11-esből).

Amíg erővel bírták a telekiek, addig komoly erőkifejtésre késztették a házigazdákat, a második félidő azonban

Pisont András: – Önbizalom növelő győzelmet arattunk.

Halustyik János mb. edző: – A meccs első félidejében megmutatkozott, hogy van helyünk a bajnokságban. A csapat a szezon kezdete óta átszervezés alatt áll, ennek eredménye hamarosan a pályán is látszani fog. Kun Szabó Orsolya

Medgyesegyháza SE–Kardos KSK 5–3 (2–0)

Medgyesegyháza, 20 néző. Vezette: Nagy Gábor.

Medgyesegyháza: Bacsa – Tassi L., Poliak, István, Szigetvári (Baráth), Szabó A., Stir, Uhrin (Borsi), Takács, Nagy B. (Nadicsán), Nagy Zs. (Tóth L.). Edző: Gellény Ferenc.

Kardos: Petrovics – Viszkok, Jurák Gy., Szebegyinszki, Majoros, Cziglédszki, Szrnka (Szedlják J.), Oláh (Szedlják M.), Jansik, Bagi (Melis), Rafaj B. Játékos-edző: Jurák György.

Gólszerző: István (33.), Nagy B. (38.), Stir (46., 68.), Poliák (48.), ill. Cziglédszki (50.), Melis (58.), Majoros (89.).

A medgyesi együttes több mint egy év után nyert ismét hazai találkozót az első félidei jobb játékával. Szünet után már egyensúlyban volt a két együttes.

Gellény Ferenc: – Úgy érzem, hogy ez a siker kijárt már a csapatunknak. További sikereket a Kardosnak!

Jurák György: – A lelkesedésünket és az akarásunkat otthon hagytuk, így más eredmény nem is születhetett. Viczián György

Békéssámsoni SK–Végegyházi SE 0–2 (0–0)

Végegyháza, 150 néző. Vezette: Andrej Tamás Zoltán.

Békéssámson: Nagy Zs. – Kenéz L., Fazekas, Vörös, Sós, Bacsa, Baliga K., Baliga Sz., Harsányi T., Krajcsovics, Zádori. Játékos-edző: Baliga Arnold.

Végegyháza: Mező – Matúz L., Balog A. (Adler V.), Racs (Sipos), Bagyinszki, Balla (Borbás), Szakál, Józsa (Kecskés), Adler Á. (Marik), Multyán Cs., Tóth S. Játékos-edző: Bíró Tibor.

Gólszerző: Kecskés (50.), Multyán Cs. (87.).

A két együttes Végegyházán mérkőzött meg. A hazaiak több lehetősége dolgoztak ki, ezek közül szünet után kettőt értékesítve őrizték meg a hibátlan teljesítményüket.

Kerekes György elnök: – Jó mérkőzést játszottunk, de a focit gólra játsszák, ebben pedig jobb volt a Végegyháza, melynek gratulálok.

Bíró Tibor: – Egy bajnokságra való helyzetet hagytunk ki, ami a vendégek kapusának is köszönhető! A cseréknek hála fel tudtuk gyorsítani a játékunkat, végül megérdemelten nyertünk. Markovics Bence

Szabadnapos: Kamuti SK

Következik

Déli csoport, 5. forduló. Szeptember 23., szombat, 16.00: Gerlai SE–Medgyesegyháza SE, Kardos KSK–Gádorosi LSE, Végegyházi SE–Mezőmegyer SE II. Szeptember 24., vasárnap, 16.00: Telekgerendási LSC–Kamuti SK. Szabadnapos: Békéssámsoni SK.

Mesterlövészek

9 gólos: Multyán Csaba (Végegyháza).
5 gólos: Kecskés Erik Attila (Végegyháza).
3 gólos: Baliga Szilveszter (Békéssámson), Bán Benjámin (Kamut), Bíró Tibor (Végegyháza), Knapp András (Kamut), Kóródi Márk (Kamut), Krajcsovics Valter Attila (Békéssámson), Sós Rómeó László (Békéssámson), Stir Junior Ramiró (Medgyesegyháza).


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában