2023.09.14. 14:44
Először indult nemzetközi porondon, rögtön nyert is
A judósok számára kezdetét vette az év második versenyidőszaka. A Békés Megyei Kano Judo SE versenyzői gőzerővel készülnek a soron következő megmérettetésekre.
Csikós László
Csikós László, az egyesület serdülő válogatottja pályafutása első nemzetközi megmérettetésén vett részt a magyar válogatottal. A rangos nemzetközi Mizuno Cup Opent a csehországi Brnóban rendezték meg a napokban.
A békéscsabai reménység határozott stílusával uralta ellenfeleit. Alig pár másodpercet töltött a küzdőfelületen, mert gyorsan bevetett néhány ippont érő technikát a cseh vetélytársain. Két győzelemmel az elődöntőbe kvalifikálta magát, ahol ippon értékű dobással múlta felül ukrán riválisát. A döntőben egy cseh fiúval találkozott. Kiegyenlített küzdelem zajlott, így golden score-al folytatódott a mérkőzés. Az aranypont hamar megszületett, a csabai versenyző wazarit érő technikájával ért véget a küzdelem, így Csikós László megszerezte első nemzetközi aranyérmét.
Gyáni János edző elégedetten nyilatkozott:
– Nagyon meg vagyok elégedve Laci teljesítményével, válogatotthoz méltóan mozgott a tatamin. A serdülő magyar válogatottsággal elkezdődik az igazi sportélet, edzőtáborok és nemzetközi versenyek sorozata. Ugyan még csak első éves serdülő, de már most felfigyelt rá a Magyar Judo Szövetség. Meg is hívták a következő nemzetközi próbatételre, ami az Olimpiai Reménységek Versenye lesz Opolje városában, Koszovóban.
Gyáni János többi tanítványa sem pihen, a junior válogatott Sóczó Rebeka és Szentandrászki Gréta meghívást kapott a világbajnokságra felkészítő tatai edzőtáborba, ahol a világ legjobbjaival készülhetnek.
Az egyesület életében jelentős változás következik, hiszen a közeljövőben sor kerül a Kazinczy utcai épület birtokba vételére, majd felújítására. A BM Kano Judo SE hamarosan új székhelyen várja a sportolni vágyókat, addig is az érdeklődők megtekinthetik az edzéseket a jelenlegi edzőteremben, a Békéscsaba, Petőfi utca 2. szám alatt.