2023.09.20. 15:35
A Közgáz, vagy a TFSE lesz a Csaba ellenfele
Szerdán délután kisorsolták a Magyar Kupa 2023–2024-es kiírásának párosítását a Magyar Röplabda Szövetség székházában. A kétszeres győztes Swietelsky-Békéscsaba az elmúlt két idényben ezüst-, illetve bronzérmet szerzett, tavalyi négyes döntős szereplésének köszönhetően pedig kiemeltként várta a női sorozat húzását (ahova idén 21 alakulat nevezett), azaz a selejtezőben nem kell pályára lépnie.
Fotó: Shutterstock
Az eseményen Vatai Gabriella, az MRSZ ügyvezető igazgatója húzta ki Mezei Zoltán közreműködésével a párosításokat, ahol az már korábban eldőlt, hogy a tavalyi sorozat végeredményének megfelelően a Békéscsaba egy ágra került a bronzérmes Fatum-Nyíregyházával, amellyel legkorábban a legjobb négy között csaphat össze.
A sorsolás alapján a viharsarki csapat a Közgáz–TFSE fővárosi derbi győztesével találkozik a nyolcaddöntőben, azaz a papírforma alapján (mivel a TFSE NB I-es, a Közgáz pedig NB II-es) jó eséllyel megismétlődik a tavalyi párharc a 16 között. A versenykiírás értelmében ezúttal is egyetlen mérkőzésen fog eldőlni a továbbjutás, a párharcot idegenben vívja majd meg a Csaba. Siker esetén a negyeddöntőben a székesfehérvári MÁV Előre–Szent Benedek Röplabda Akadémia rangadó győztesével kell megütközniük az elődöntőért.
A mérkőzések időpontjairól később születik megállapodás.