Labdarúgás

2023.08.16. 14:16

Négy klub is fizet a sárga lapok miatt

Az új évad első ülését tartotta kedden délután az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság fegyelmi bizottsága (FEB).

Bakulya Mihály

Fotó: Shutterstock

Mivel a piros lap csak egyszer került elő hétvégén a játékvezetők zsebéből, így grémium számára mindössze egyetlen kiállított játékos adott munkát. Annál többször forgott ellenben a sárga cédula, ennek most négy egyesület itta meg a levét.

A Kondoros ellen kiállított mezőberényi Durkó László egy soron következő bajnoki mérkőzést lesz kénytelen kihagyni. A Jamina, a Mezőhegyes és a Nagyszénás vármegyei I. osztályú csapatainak játékosai egyaránt 5-5 sárga cédulát gyűjtötte be a bajnoki nyitányon, emiatt egyenként 15 ezer forintot kénytelenek befizetni. Ugyanez vonatkozik a Békésszentandrásra is, amelynek II./A osztályú együttesként 500 forinttal kedvezőbb a „tarifa”, azaz 12 500 forintról szól a számla.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában