2023.07.10. 15:17
Sóczó Rebeka hetedik az Ek-n
Nagy mezőny érkezett a junior korcsoport idei legfontosabb magyarországi tornájára, öt kontinens huszonhat országának háromszázhatvanhét judósa lépett tatamira a napokban a paksi junior Európa-kupán.
Illusztráció
Forrás: shutterstock.com
Közöttük volt Sóczó Rebeka is, aki a 70 kilogrammos súlycsoportban lépett tatamira.
Gyáni János, a Békés Megyei Kano és Judo SE edzője elmondta, hogy tanítványa két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett.
– Nagyon erős volt a mezőny, itt volt a francia korosztályos válogatott is, amely hat arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal az éremtáblázat élén végzett. Jó eredmény egy ilyen szintű versenyen bejutni a legjobb nyolc közé, ezért nem lehetek Rebeka teljesítményével elégedetlen.
Még ukrán színekben indult a már hosszú hónapok óta a békéscsabai egyesületben készülő Artem Horban, aki súlycsoportjában bronzérmes lett.
– Sokat fejlődött nálunk, a jelenlévő szakemberek is jó véleménnyel voltak róla – mondta a szakember.
A csabaiak judósok a napokban edzőtáborba vonulnak, Sóczó Rebeka, Szentandrászki Gréta, Kiss Huba és Gyáni Amanda Baján készül majd.