2023.06.28. 06:25
Szentandrásra várják a Fradi öregfiúkat is
Július 8-án alapítása 90. évfordulóját ünnepli a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Sportegyesület. A jeles alkalmat prominens személyiségekkel közösen kívánják megünnepelni, mások mellett a Fradi öregfiúk labdarúgócsapatát is vendégül látják.
Fotó: Shutterstock
Az egész napos szombati eseménysorozat délelőtt 10 órakor indul a Bencsik Mihály Sporttelepen. Ekkor az utánpótlásé lesz a főszerep. A Varga László-emléktorna keretében az egyesület korosztályos csapatai a dévaványai fiatalokkal mérkőznek meg, az U13-as gárda pedig a sárrétiekkel és a köröstarcsaiakkal vív hármas villámtornát.
A délutáni eredményhirdetés során már közreműködnek a ferencvárosi öregfiúk csapatának játékosai, akik kiveszik a részüket az érmek és díjak átadásából. Rájuk azután a pályán vár főszerep, 17 órától ugyanis a házigazdákkal vívnak barátságos mérkőzést. Bánki „Dodóék” a meccs lefújását követően részt vesznek az ünnepi vacsorán is, melyek támogatói jegyek megváltásával lehet részt venni.
A kulináris élvezetek előtt Hévizi Róbert helytörténész eleveníti fel a Hunyadi 90 éves történelmét, majd Farkas Péter egyesületi elnök mond köszöntőt. A vacsorát követően lehetőség nyílik elbeszélgetni a díszvendégekkel. A programot tombolasorsolás követi, ahol értékes nyeremények találnak gazdára, a finist pedig hajnalig tartó táncos mulatság jelenti DJ Kecsuval.