Nemzetközi versenynaptár

2023.06.28. 11:29

Röplabda: kétévente lesz világbajnokság

A Nemzetközi Röplabdaszövetség 2025-től alaposan átalakítja a nemzetközi versenynaptárat, amelynek legfontosabb változása, hogy minden második évben rendeznek majd világbajnokságot – írta az MTI.

Gajdács Pál

Fotó: Shutterstock

Az FIVB bejelentése érinti a többi kontinentális válogatott eseményt, így az Európa-bajnokságot is, ugyanis míg a vb-k eddig négyévente voltak, az Eb-ket minden páratlan évben tartották.

A következő, jövő nyári, párizsi olimpia után ugyanakkor 2025-ben egyből világbajnokság vár majd a legjobbakra a férfiaknál és a nőknél is, így az idén őszi Európa-bajnokságok után legközelebb 2026-ban rendeznek majd kontinentális viadalt. Az azt követő tornákra pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpia évében kerül majd sor. Az majd csak később derül ki, hogy az Eb-kvalifikációk menetrendje hogyan alakul át.

A világbajnokságokkal kapcsolatban további fontos változás, hogy az eddigi 24 csapat helyett azokon 32 válogatott vehet majd részt, és egységesítik a férfi és női torna megrendezését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában