Labdarúgás - NB III.

2023.06.10. 16:31

Öthetes felkészülést terveznek a gyarmatiak

Öt tesztmérkőzéssel és öthetes közös alapozással készül a következő bajnoki esztendő kihívásaira a Füzesgyarmati SK NB III-as csapata.

Bakulya Mihály

Szabó Bencét újabb évre marasztalják a gyarmatiak.

Fotó: Archív fotó: Daru Andrea

A sárréti piros-fehérek játékosai hivatalosan június 27-én látnak munkához, ám odahaza már ezt megelőzően elkezdik a futóedzéseket.

Mint arról Boros Tibor szakmai koordinátor beszámolt, szeretnék egyben tartani a tavaszi állományt, és néhány poszton megerősíteni, hiszen a tavasz azt bizonyította, hogy a keretre ráfér a „generálozás”. Szó van egy-két rutinos labdarúgó visszatéréséről, és a legtehetségesebb helyi fiatalok beintegrálásáról. Az előttünk álló bajnoki évben 2005-ös születésű fiatal játékost kell szerepeltetniük a csapatoknak, amit képesek lesznek megoldani saját forrásból, tekintettel arra, hogy a második számú együttesükben számos tehetség bontogatja a szárnyát.

A felkészülés során három csoporttárssal, illetve két megyei élcsapattal mérkőznek meg a gyarmatiak. A programot július első napján az Előrével kezdik a Kórház utcában, a bajnoki főpróbát pedig három héttel később hazai környezetben vívják az Orosházával.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje

Július 1., szombat, 11.00: Békéscsaba 1912 Előre–Füzesgyarmati SK

Július 8., szombat, 18.00: Füzesgyarmati SK–Martfűi LSE

Július 12., szerda, 18.00: Szarvasi FC–Füzesgyarmati SK

Július 15., szombat, 11.00/18.00: Hódmezővásárhelyi FC–Füzesgyarmati SK

Július 23., vasárnap, 18.00: Füzesgyarmati SK–Orosházi MTK-ULE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában