Erősember

2023.06.02. 15:23

Kónya Gergő a dobogó tetejére állt Szatmárnémetiben

A jó idő beköszöntével megkezdődött az erős emberek versenyszezonja is. Május 1-jén Győrben startolt el az Országos Bajnokság, ami egyben az első fordulója volt a már hagyományos erősember liga (HSMA ERŐS EMBEREK WHB LIGA) sorozatnak. A csárdaszállási Kónya Gergő ezen a megmérettetésen ötödik lett, a soron következő romániai etapon már a teljes mezőnyt maga mögé utasította.

Nagy Szilvia; [email protected]

Kónya Gergő a kilenctonnás kamiont is elhúzta.

Kónya Gergő már hat éve első osztályban áll rajthoz a HSMA szövetség sorozatában, a WHB Ligában, tehát a legjobbakkal, a legnehezebb feladatokkal és súlyokkal küzd meg időről időre. Május elsején, Győrben, az Országos Bajnokságon egy hosszú és kimerítő versenynap után az előkelő ötödik helyen zárt. A második fordulót május 28-án Romániában, Szatmárnémetiben rendezték meg, a résztvevőknek öt klasszikusnak mondható feladattal kellett megbirkóznia. 

– Elsőként az óriás egykezes súlyt kellett kinyomni, azaz egy hetven kilogrammos súlyzót emelhettünk fejünk fölé. Hat ismétléssel a mezőny második felében végeztem. Aztán jött a kamionhúzás, ami az egyik favoritom, egy kilenctonnás monstrumot húztunk el húsz méterre. Tizenkilenc másodperces idővel én voltam a leggyorsabb, így megnyertem ezt a számot – sorolta az élményeit Kónya Gergő. A csárdaszállási férfi ezután az úgynevezett autótartásos feladatnál egy speciális emelőkeret segítségével emelte fel és tartotta a levegőben egy személyautó hátulját. Amikor a kerekek földet értek, akkor állt meg a mért idő; negyvenkilenc másodperces eredménnyel dobogó harmadik helyén végzett.

– Lengősúly- és koffercipelés következett; a negyedik próba egy igazán nehéz, vegyes váltó feladat volt, aminek részeként egy 320 kilogrammos súlyt kellett a nyakunkban elcipelni húsz méterre, aztán ugyanezt a távot megtenni két, egyenként 130 kilós betonkofferrel. Embert próbáló volt minden pillanat, de gyorsan letudtam a negyven métert. Harmincöt másodperces idővel második lettem – részletezte az erős ember, akinek az utolsó, mindent eldöntő gyakorlat, a kőgolyó-emelés a kedvencei közé tartozik.

– Tavaly év végén egy edzésen egy 226,5 kilós golyót tettem föl egy 122 centis állványra. A versenyen egy 160 kilós golyót kellett ötször egymás után, minél gyorsabban átpakolni egy korlát fölött. Favoritként indultam a számban, és sikerült is bizonyítanom, hiszen alig negyven másodperc alatt be tudtam fejezni a feladatot, amivel magabiztosan nyertem a kőgolyó-pakolást. Kiegyensúlyozott versenyzéssel, két számgyőzelemmel megnyertem a versenyt, így sok értékes pontot szereztem a Ligában – összegezte Gergő, akire további három forduló vár a nyár folyamán, ősszel pedig a döntő. Hozzáfűzte, 2022-ben harmadikként végzett az éves összesítésben, a dobogó idén is célja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában