2023.06.26. 20:42
Csocsósok csaptak össze a Csabagyöngyében, 800 ezres asztalokon
Négy kategóriában mérték össze tudásukat a IX. Viharsarki Csocsó Liga harmadik fordulójában a térség legjobb versenyzői a hétvégén a Csabagyöngye Kulturális Központban. Békésben két egyesület működik, a csabai és a dévaványai, de jöttek nevezők Budapesttől Szegedig, Orosházától, Mezőberénytől Ceglédig.
A csocsónak egyre több hódolója van Békésben
Földi Zsolt, a Dévaványai Csocsó Egyesület vezetője és Knyihár János, a Viharsarki Csocsó Egyesület elnöke elmondta, sokan játéknak, de ők versenysportnak tekintik a sakkhoz, a snookerhez, a dartshoz, a pingponghoz hasonlóan az országban és a világban is a csocsót.
– Lehet, hogy az Eurosport még máshonnan közvetíti mostanában a világbajnokságot, de talán legközelebb akár a Viharsarokból is – hangsúlyozta Zsolt, aki civilben matematika és történelem tanár a „Gésziben”. 2002-ben kezdett játszani, és ma már a versenyzés mellett az utánpótlást is neveli.
– Két vagy három szettere mennek a találkozók, az első öt gólt szerző játékos, páros győz, a döntő szettben viszont kettővel kell nyerni – ecsetelte Zsolt és Szeverényi Dániel, aki egy országos csapat tagjaként a minap nyert Balkán Kupát Belgrádban. – Fizikai állóképesség kell, de fejben is nagyon itt kell lenni – mondták. – Emellett kitartás, állóképesség, rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki jó csocsós legyen, majd betörjön az élmezőnybe.
Egy kutatás szerint egy három szettes mérkőzés annyit jelent, mintha az ember lefutna öt kilométert. És ebből nekünk egy napon van akár öt–hat is – magyarázta Földi Zsolt. – Szerencsére találtunk egy „főbérlőt”, akitől kölcsön kapjuk a versenyekre a szabványok szerinti versenyasztalokat. Ezek egyébként bolti áron simán „kóstálnak” 700–800 ezer forintot.
– Egyre többen kapnak kedvet a komoly csocsóhoz, ahol nincs rápörgetés, csak taktika, gyakorlás, küzdelem – magyarázta Földi Zsolt. – Vannak tagjaink, akik külföldi versenyeken is megmérettetik magukat, nagyon szép eredményekkel.
A csocsóverseny eredményei:
Nyílt Páros kategória
1. Börcsök Szabolcs – Knyihár János
2. Diós Norbert – Szeverényi Dániel
3. Földi Zsolt – Dénes Benedek
4. Vörös Marcell – Ferkov Lajos
5. Ferenczi Kristóf – Pálfistyák János
5.Kósa György – Dombi Mihály
7. Szabó Gábor – Paulik Kata
7. Tóth Dániel – Szabó Előd
9. Gyuricza Tamás – Czombos Balázs
9. Verók Csaba – Albert Ádám
9. Máthé Dominik – Makai Márton
9. Makra Zoltán – Szanka Dániel
Nyílt Egyéni kategória
1. Börcsök Szabolcs
2. Szeverényi Dániel
3. Vörös Marcell
4. Knyihár János
5. Dénes Benedek
5. Szabó Gábor
7. Földi Zsolt
7. Dombi Mihály
9. Tóth Dániel
9. Diós Norbert
9. Makra Zoltán
9. Szanka Dániel
13. Szabó Előd
13. Paulik Kata
Sorsolásos Páros kategória
1. Diós Norbert – Szeverényi Dániel
2. Dénes Benedek – Vörös Marcell
3. Börcsök Szabolcs – Kósa György
4. Ferkov Lajos – Szabó Gábor
5. Czombos Balázs – Pálfistyák János
5. Knyihár János – Máthé Dominik
7. Tóth Dániel – Makai Márton
7. Földi Zsolt – Dombi Mihály
9. Ferenczi Kristóf – Albert Ádám
9. Verók Csaba – Szabó Előd
9. Szanka Dániel – Makra Zoltán
9. Makucza Olivér – Paulik Kata
13. Gyuricza Tamás – Megyeri Petra
Amatőr Páros kategória
1. Budás Gergő – Bereczki Zsolt
2. Megyeri Petra – Makucza Olivér
3. Kesiár Ádám – Makai Márton
4. Gyuricza Tamás – Czombos Balázs
5. Albert Ádám – Verók Csaba