Sakk

2023.05.25. 11:42

Újraélesztett csapatbajnokság

Nemrégiben írtunk arról, hogy a Békés Megyei Sakkszövetség szeretné feltámasztani a tetszhalál állapotban lévő vármegyei csapatbajnokságot. Örvendetes, hogy az esemény iránt hét településről is mutatkozik érdeklődés.

Az újszerű versenykiírás a lebonyolítást és a létszámot tekintve is könnyít a nevezni vágyók dolgán. Egyfelől a korábbi nyolctagú együtteseket négyre redukálták, másrészt a mezőnyt összevontan, tornarendszerben versenyeztetik, több fordulót megtartva egy-egy összejövetel keretében. Mint azt Jozaf Csaba, a versenybíróság elnöke elmondta, a tervezett csébére Békés, Békésszentandrás, Gyula, Mezőberény, Mezőhegyes, Orosháza és Szarvas jelentkezett első körben, a csapatszám azonban vélhetően ennél is több lesz, mert akadnak olyan települések, ahonnan második számú egységet is indítanak.

– Maga a sorozat a nyaralások miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődik el, a tervünk az, hogy az NB-s fordulók és a fűtési szezon előtt lemenjen egy őszi kör, jövő tavasszal pedig lezárjuk a küzdelmeket. Elkezdtük a versenyhelyszínek egyeztetését is. Szívesen adna otthont egy-egy tornának Békésszentandrás, Gyula, Mezőberény, de ezt még pontosítanunk kell, az elsődleges cél az ingyenes terem biztosításán van, mert ezzel tudjuk leszorítani a felmerülő költségeket – ismertette Jozaf Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában