Kézilabda

2023.05.08. 18:12

Papp Bálint helyett Farkas József ül le az Előre kispadjára

Edzőváltás történt az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női csapatánál. Papp Bálint vezetőedző a szombati, Kisvárda elleni hazai vereséget követően közös megegyezéssel távozott a klubtól. A szakember helyettese is megvan: az év hátralévő részére Farkas József ül le a kispadra, aki eddig az Algyő másodosztályú női együttest vezette.

B. M.

Papp Bálint

Forrás: BMH

A 32 esztendős tréner 2021 nyarán vette kézbe az NB I. B-be kieső lila-fehér hölgykoszorút, előtte a békési másodosztályú férfi együttest irányította sikeresen, azt megelőzően pedig az ottani utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. Békéscsabára nagy ambíciókkal tért haza, nyomban sikerült is visszajuttatnia a csapatot az NB I.-be. Az élvonalban újoncként a bennmaradást tűzte ki a klub vezetése, ennek az elvárásnak meg is felelt. Bár gyengébben kezdték a bajnokságot az előrések, azután viszont sikerült „kiegyenesedniük”, sőt bravúros győzelmeket is arattak, ennek hatására stabilan elkerültek a kieső helyekről, mi több a középmezőny is elérhető közelségbe került. Az utóbbi hetekben viszont törés állt be: a visszaeső teljesítmény miatt olyan találkozókon maradt sikerélmény nélkül a gárda, melyet ponttal, pontokkal kalkuláltak előzetesen. Az ominózus szombati mérkőzés is közéjük tartozott, ráadásul a NEKA év végi feltámadása miatt hatványozottan fontos lett volna a siker, mivel a már kieső pozíciót elfoglaló akadémisták 3 pontra zárkóztak fel a csabaiak mögé.

Farkas József itt még az algyői csapat kispadjánál
Fotó: Kuklis István / Forrás: Délmagyarország

Papp Bálint szerződését közös megegyezéssel szüntette meg a klub vezetése, és már hétvégén megtalálta az utódját. Az új szakvezető Farkas József, akinek a megbízatása a bajnokságból hátralévő három fordulóra (Érd idegenben, Debrecen és Siófok idehaza) szól, a feladata pedig egyértelműen a bennmaradáshoz szükséges pontok előteremtése lesz. A frissen kinevezett tréner korábban másodedzőként dolgozott az élvonalban Szegeden, Kecskeméten és Szombathelyen, az elmúlt idényben negyedik helyig vezette az Algyő másodosztályú csapatát, most is a Tisza-partiak kispadját adta fel. A csabai szerepvállalással édesapja nyomdokaiba lép, mivel egykor id. Farkas József is edzősködött a klubnál. Hétfőn már ő vezette a csapat tréningjét, amelyre szombaton Érden „négypontos” mérkőzés vár a sereghajtóval szemben.

– Naprakész vagyok a hazai női szakágból, több mérkőzését láttam a csapatnak és jó pár játékosával dolgoztam is már együtt a korábbi években. Így azután nem teljesen ismeretlen közegbe kerültem – mondta az első csabai edzését követően Farkas József portálunk érdeklődésére. – Nagy megtiszteltetés ez a megbízatás, sok munka vár ránk, mindent elkövetünk majd a csapattal annak érdekében, hogy elérjük a kitűzött célt. A lányoknak azt mondtam a bemutatkozáskor, hogy egy magabiztos csapatot szeretnék látni a pályán, amely egymásért is tud küzdeni és ezt már szombaton kirakja a a pályára. Nem a világot akarom megváltani, sokkal inkább azokat a potenciálokat szeretnénk megtalálni a rövid idő alatt, amik sikere vezetnek bennünket. Egy ilyen tradicionális klubnak nem kérdés, hogy az élvonalban a helye. A Békéscsabának van jelene és van jövője, amit én is öregbíteni szeretnék.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában