Labdarúgás

2023.05.15. 16:31

Kár volt a második félidőért

Az NB II-es nagypályás bajnokság 20. fordulóján Kazincbarcikán szenvedett vereséget a Gyulai Amazonok női csapata. A fürdővárosi lányok szünet után nem tudták átmenteni az első félidei produktumot, emiatt maradtak pont nélkül, de így is az 5. helyről várhatják az idény finisét.

Molnár Zoltánné edzőnő nem tudott gólt lőni a lányok helyett. Fotó: Tóth László

Kazincbarcikai SC–Gyulai Amazonok 4–2 (2–2)

NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Kazincbarcika, 50 néző. Vezette: Molnár-Sáska Zsófia Eszter.
Gyula: Szűcs –Szappanos (Komlósi), Mészáros, Lovas, Kajári, Molnár Á., Nagy K., Hack, Kurai, Mezei (Czirók), Molnár K.. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Gál (29.), Tőzsér (42., 87.), Balogh D. (74.), ill. Kurai (2.), Mészáros (34.). Kiállítva: Molnár K. (78.).

Kurai Nikolett már az első gyulai támadást gólra váltotta, de a folytatásban is nagy fölényben játszott a vendégcsapat, csak éppen kihagyta a lehetőségeit. Ehelyett egy szöglet után kiegyenlített az ellenfél. Molnár Kitti gyorsan újra vezetéshez juttatta csapatát, de még szünet előtt érkezett a válasz is. A második félidőben 10 perc leforgása alatt 3 alkalommal került ziccerbe az Amazonok, de sorra hibázott és ez megbosszulta magát a hajrában. Két kontrából a hazaiak megszerezték a győzelmet. A kettő között Molnár Kittit szövegért kiállította az erélytelen játékvezető.

Molnár Zoltánné: – Sajnos erőtlen volt a játékunk, rengeteget hibáztunk, így most egyénileg sem tudnék kiemelni senkit. Még két mérkőzésünk van, a helyezésünk reálisnak mondható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában