Atlétika

2023.05.22. 14:23

Erős mezőnyben, nagy melegben gyalogoltak

Mint arról beszámoltunk női 20 kilométeren Oláh Barbara, a Kopp Békéscsabai AC versenyzője 1:45:03 órás eredménnyel a 35. helyen ért célba a podebrady gyalogló csapat Európa-bajnokságon vasárnap.

G. P.

Kovács Alexandra

Forrás: Nyíregyházi AC

A győztes görög Antigoni Ntriszmpiotitól 15:46 percet kapott. A mezőnyben ott volt a fiatal békéscsabai Zahorán Petra is, aki 1:51:45-ös idővel a 39. helyen zárt. A magyarok közül a honvédos Récsei Rita új egyéni csúccsal ért célba, ideje: 2:57:42 órával végzett a 11. helyen.

A férfiaknál 35 kilométeren Venyercsán Bence 19. lett.

A juniorok 10 kilométeres távján elinduló Bor Benjámin 50 perc 25 másodperc alatt tudta le a távot és a 26. helyen ért célba.

Nagyot ment a békéscsabai Kovács Alexandra, aki még U18-as versenyző. Ezúttal az U20-as mezőnyben 13. lett (50:03) 10 kilométeren.

– Mindenitől többet vártam, de tény, hogy Zahorán Petra sérülése után most indult először versenyen és ez a legfontosabb, hogy végre meg tudta mutatni magát – mondta Tóth Sándor, a Kopp Békéscsabai AC vezetőedzője. – Ő már tavaly teljesítette a junior Eb-szintet. Oláh Barbarának kellett ez a verseny. A junioroknál ifjúságiként induló Kovács Alexandra a mezőny első felében zárt. A junioroknál Bor Benjámin és testvére, Bor Bernadett indult, ám utóbbit sajnos kizárták.

Sátor László a magyar csapat vezetője a magyar szövetség honlapján elmondta, mellbevágó volt az, hogy tikkasztó nyári hőségben érkeztek meg Csehországba.

– Ez az időjárás főleg a déli államok gyaloglóinak kedvezett. Összességében sikeres volt az Eb. Récsei Rita bizonyította, hogy számolni kell vele a vb-csapatban. Sajnos két meghatározó versenyzőnk, Helebrandt Máté és Madarász Viktória vb-felkészülésük miatt nem volt ott a kontinensviadalon, így csapatszinten 35 kilométeren nem is tudtunk maradandót alkotni – összegzett Sátor László. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában