Labdarúgás

2023.05.24. 15:09

Barkász Sándor: a Békéscsabának azonnal vissza kell jutnia az NB II-be!

Nem lehet más célunk, mint azonnal visszajutni az NB II-be – nyilatkozta hírportálunknak Barkász Sándor. A hétvégi ajkai vereségével az NB III-ba kiesett Békéscsaba 1912 Előre tulajdonosa elmondta, a csapat ugyanazzal a költségvetéssel gazdálkodhat majd, mint az idei szezonban, azt ugyanis elengedhetetlennek tartja a visszakerüléshez. Barkász Sándorral a kudarc okairól, a játékospolitikáról és a szurkolókkal való kapcsolattartásról is beszélgettünk.

Papp Gábor, [email protected]

,,Most elengedhetetlen az összefogás, ebben kérem, minden sportszerető támogatását és segítségét.”

Fotó: Archív/Für Henrik

– Hogyan élte meg a vasárnap este történteket, a csapat kiesését az NB3-ba?
– A szüleim elvesztése óta nem ért ekkora fájdalom. Nem vagyok extrovertált személyiség, nem szívesen beszélek a belső érzéseimről, a bajaimról, a problémáimról, csak igyekszem dolgozni, ha kell a nap 24 órájában. Vasárnap nem nagyon jött álom a szememre, forgolódtam, tépelődtem. Édesapámat és édesanyámat nem tudom feltámasztani, de a Békéscsabai Előrét igen, és meg is fogom tenni. Ehhez azonban társakra, a szurkolókra, a játékosokra, a vezetőkre, a városra egyaránt szükségem lesz, egyedül nem fog menni.

– „Sokan szidják Barkász Sándort, pedig ha ő nincs, már régen nincs foci Csabán!!!”. Ezt az egyik szurkoló írta a Facebookon. Mit szól hozzá?
– Lehet, igaza van, de én ezt nem tartom érdemnek. A társadalmi felelősségvállalás, a térségben élő emberek, a szurkolók érdekében szálltam be több mint egy évtizede a labdarúgásba, s továbbra is bízhatnak bennem a szurkolók, nem hagyom cserben a csapatot. Ahogy eddig is mindig helyt álltam az anyagiak biztosításában.

– Nem szívesen turkálunk a pénztárcájában, de mennyi pénzzel támogatja a csapat működését?
– Évente általában több száz millió forinttal, ami már volt magasabb is, amikor az NB1-ben játszottunk. 

– Milyen tervekkel vágnak neki az NB III-nak?
– Nem lehet más célunk mint azonnal visszajutni az NB II-be. Már megkezdődött a munka, szerdán közgyűlést tartottunk, utána pedig leültünk a klubvezetéssel, illetve Pásztor Józseffel beszélni a jövőről. 

 

Jóska edzői szerepet már nem vállal, de egy igazi ikon és legenda, nagyon adok a véleményére, vele közösen fogjuk kiválasztani a következő edzőt, akinek hosszú távon kulcsszerepet szánunk a klub életében.

 

– Mekkora költségvetéssel vágnak neki a következő szezonnak?
Közel ugyanazt a költségvetést fogom biztosítani, mint az NB II-ben. Ez elengedhetetlenül szükséges a visszajutáshoz.

– A csapatnak a második vonalban mekkora volt a költségvetése?
– Bár nyilván nem látunk bele pontosan minden klub büdzséjébe, de a középmezőnyben foglaltunk helyet. A harmadik helyen végzett Ajka tulajdonosa ugyanakkora pénzt költött a csapatra, mint én. A pénzügyi körülmények nem adtak alapot a kiesésre.

– Mik lehetnek akkor a kudarc okai, amelyeket most nagyon sokan kutatnak?
– Sajnos nagy hibát követtem el, amikor nem találtam meg azt a felkészült és karizmatikus edzőt, aki úrrá tudott volna lenni a játékosoknak azon kisebb részén, amelynek tagjai erodálták a csapat egységét. Brlázs Gábor remek ember és nagyszerű szakember, de túl nagy felelősség került a vállára. Sajnálom, hogy nem léptem időben... Mindenképpen javítanom kellett volna a szurkolókkal való kommunikációm, hiszen minden értük van. Azt viszont mindenkinek el kell fogadnia, hogy fizikailag sem játékosokat, sem edzőket, sem klubvezetőket nem félemlíthetnek meg. Mindenki hibázik, amiért felelősséget kell vállalnia, de ennek nem az a módja, hogy önbíráskodásra készülnek és uszítanak. Ezt nem fogom engedni!

– A fizikai erőszakot valóban teljes mértékben el kell utasítani. Gyakran felmerült ugyanakkor különböző fórumokon, hogy a klub nem hajlandó szóba állni a szurkolókkal, nem hallgatja meg őket...

– Bármikor készen állok a szurkolókkal való beszélgetésre, és szeretném is, ha bizonyos rendszerességgel leülnénk egyeztetni. 

Megértem a fájdalmukat és ingerültségüket, közös a bánatunk és közös a célunk. Azt szeretnénk, ha az Előre azonnal visszajutna az NB II-be és ott semmiképpen nem lennének kiesési gondjai. Mi ezen dolgozunk, és ehhez kérem a szurkolók segítségét. Nagyon várom a beszélgetést, kíváncsi vagyok, hogy miként látják a helyzetet, milyen javaslataik vannak, csak annyit kérnék, hogy senkit ne fenyegessenek fizikai erőszakkal, mert az nem megoldás. Nem retteghetnek családok, többeknek kis gyerekük van, nem félthetik az édesapjukat attól, hogy valamiféle atrocitás éri őket. 

– Lesznek változások?
– Természetesen lesznek. Már a kieséstől függetlenül is számos változtatást határoztam el, mert a problémákra megoldást kell találni. Ezeket egyelőre nem szeretném nyilvánosságra hozni, mert a tárgyalásainkat esetleg negatív irányban befolyásolná, de számos területen kell megújulnunk.

Az ajkai vereséggel minden eldőlt. Fotó: Polyak Attila/Origo

– Sok kritika érte a klubvezetést és a játékos-kiválasztást is…
– A kiesést követően az edzői stáb és a klubvezetés is felajánlotta a lemondását, majd mérlegelnem kell, hogy ebben a kérdésben miként döntök. A klubvezetéssel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy azok között a pénzügyi kondíciók között dolgoznak, amelyet én biztosítok, és a végső szót is a legtöbb kérdésben én hozom meg. Hozzám is eljutott számos kritika, vád is, azonban ezek szerencsére igaztalanok. Van olyan rengeteg bírálatot kapott klubvezető, aki társadalmi munkában végzi a feladatát, és a szívét-lelkét kiteszi a csapatért. A játékos-kiválasztás nagyon lényeges téma, ez az egyik terület, amelyen biztosan változtatni fogunk, a gyáva játékosokat elengedjük, és törekszünk szenvedélyes, harcos karaktereket keresni.

– Az edző személyét kulcsfontosságúnak nevezte. Mi, illetve ki várható ezen a téren?
– Ahogy említettem, gőzerővel dolgozunk, és nagyon számítok Pásztor Jóska véleményére, javaslataira. Meg kell találnunk azt a felkészült, erős karizmával rendelkező, esetlegesen Békés megyei kötődéssel rendelkező edzőt, akire a játékosok felnéznek, nem fúrják meg, és nem is élnek vissza a jóindulatával. Konkrét személyről még nem beszélnénk, de a tárgyalások, az egyeztetések várhatóan már a héten megkezdődnek. Ez már csak azért is fontos, mert az új trénernek kell majd kialakítania azt a játékosállományt, amely vissza fog jutni az NB II-be. 

– Egy kicsit még beszéljünk a játékosok kiválasztásáról. Nem minden igazolásuk váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
– Sajnos ilyenre is akadt példa. Több játékos eleve nem jön ide, mert bár az M44-es sokat javított a megközelítésünkön, de a barátnője, a családja Budapesten él, és még mindig nagynak találja a távolságot. A Dél-Alföldön számos klub került már hasonló helyzetbe, a Szeged, a Tiszakécske, de még a most az NB1-ben remeklő Kecskemét is megjárta az Nb3-at. Nekünk utóbbi lehet a legjobb példa, hogyan álljunk fel. Az igazolások kapcsán fontos megemlítenem, hogy néhány éve bevezettünk egy olyan fizetési rendszert, amely teljesítményarányos, ez viszont sok focistának vagy éppen az őket képviselő menedzsereknek nem rokonszenves. Pedig, ha a játékosok jól teljesítenek, de csak akkor, jól kereshetnek. Ezen nem biztos, hogy szeretnék változtatni, bár kisebb korrekciók lehetnek.  Valóban több igazolásunk nem sikerült a legjobban, ahogy említettem ezen a téren tervezzük az egyik legkarakteresebb változtatást. Azért, hogy jót is mondjak, van egy mag a csapatban, amely tagjainak szenvedélye a foci, szenvedélye az Előre, hiszem, hogy rájuk építve, új játékosokkal kiegészülve vissza fogunk jutni az NB II-be, és ott meg is fogjuk állni a helyünket. Ehhez most mindenkire szükségünk van, ehhez most elengedhetetlen az összefogás, ebben kérem, minden sportszerető támogatását és segítségét. Egy oldalon vagyunk, vissza kell juttatnunk a Békéscsabát az NB II-be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában