Súlyemelés – Európa-bajnokság

2023.04.22. 21:04

Mitykó Veronika ötödik lett a jereváni kontinenstornán

A békéscsabai kiválóság a 87 kg-osok között bizonyított az örményországi viadalon.

Két magyar indult a nők jereváni felnőtt súlyemelő Európa-bajnokságának szombati versenynapján, egyformán a 87 kilogrammos kategóriában. A Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület kiválósága, Mitykó Veronika összetettben ötödik lett, míg Boros Viktória visszalépni kényszerült.

A 22 esztendős Mitykó 95 kilón kezdett, de rontott. Az ismétlés már rendben volt, a 99 kilogrammot azonban nem tudta kiszakítani, így ebben a fogásnemben ötödikként végzett. Lökésben három jó kísérletet hajtott végre, sorrendben 105, 110 és 112 kilón, minek köszönhetően ebben a fogásnemben és – 209 kilogrammal – összetettben is az ötödik helyet szerezte meg a 11 indulót felvonultató mezőnyben a tavaly a 81 kilósok között összetett és fogásnemi U23-as Európa-bajnok versenyző.

A szombathelyi Haladás VSE tavaly junior Európa-bajnok versenyzőjét, Boros Viktóriát hamarabb szólították a súlyokhoz, ám nem jött ki első gyakorlatára. A helyszíni információk szerint a 21 éves emelő a bemelegítésnél fájlalta a tavaly őszi súlyos sérülése óta tökéletesen még mindig nem gyógyult vállát, és a szakvezetés visszaléptette, nem akarván kockáztatni a rásérülést.

A magyar csapat utolsó két fellépője a legnehezebbek között szerepel vasárnap: az Eb záró napján a szombathelyi Gyürüs Barbara a plusz 87, a szegedi Nagy Péter pedig a plusz 109 kilogrammban versenyez az örmény fővárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában