Labdarúgás – NB III., Keleti-csoport

2023.04.16. 20:48

Hősies körösladányi siker Egerben

Továbbra is a harmadik helyen áll a 20 csapatos harmadosztályban az újonc KMSK.

P. B.

Forrás: Shutterstock

A bentmaradásért küzdő és három mérkőzés óta veretlen (a legutóbbi két győztes meccsét 8–2-es gólkülönbséggel abszolváló) Eger otthonában szerepelt a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 32. fordulójában az újonc Körösladány. A küzdelmes mérkőzésen a sárrétiek kerültek előnybe az utolsó negyed órára fordulva és a vezetést meg is tudták őrizni, így tartják nagyszerű harmadik helyezésüket a 20. csapatos ligában.

Eger SE–Körösladány MSK 0–1 (0–0)

NB III.-as mérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Nagy A. Eger: Furik – Bozó (Józsa, 46.), Hadnagy (Schmidt, 66.), Jónyer, Vattay, Papp K., Juhász G., Farkas G., Kispál, Tóth L., Ablonczy. Vezetőedző: Céró Bálint. KMSK: Selmeczi-Tóth – Ruzsa, Wéber, Dócza (Palik, 55.), Bakk, Zelenyánszki, Csicsely, Papp Zs., Pusztai A., Burai D. I. (Talpalló Á, 81.), Jánovszki (Farkas J., 13.). Vezetőedző: Ekker Attila. G.: Wéber a 75. percben. Kiállítva: Juhász G. a 92. percben.

Céró Bálint: – A harmadik helyen álló vendégekkel szemben kiegyenlített mérkőzést játszottunk, amelyet mindkét csapat megnyerhetett volna. Klasszikus egygólos találkozó volt úgy, hogy az első félidőben a körösladányiaknak akadt több lehetőségük, míg a második játékrészben nekünk. A mély talaj megnehezítette a csapatok feladatát, így szép játékról nem beszélhettünk.

Ekker Attila: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, és ez be is igazolódott. A küzdelem dominált az összecsapáson, amelyből mi jöttünk ki jobban.

További eredmények: Füzesgyarmat–DVTK II. 0–1, Békéscsaba II.–Tiszafüred 1–2, Karcag–Kisvárda II. 0–3, DVSC II.–Vasas II. 4–2, Sényő–Hatvan 1–1, DEAC–Hajdúszoboszló 2–0, Pénzügyőr–Jászberény 9–0, Tiszaújváros–BKV Előre 2–2, BVSC–Putnok 3–0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában