Röplabda

2023.03.06. 13:47

Öt év után ismét döntőt játszana a KEL-ben a Békéscsaba

A szezon eddigi legfontosabb hete előtt áll a Swietelsky-Békéscsaba női röplabda-csapata, amely két kupasorozatban, a Közép-európai Ligában (MEVZA) és a Magyar Kupában lép pályára, a nemzetközi regionális bajnokságban a döntőért, a hazai versengésben pedig a döntőben.

Gajdács Pál [email protected]

Archív fotó: Imre György

A szezon során immáron harmadszor találkozik egymással a Swietelsky-Békéscsaba és a horvát HAOK Mladost Zagreb, először a Közép-európai Liga (KEL) alapszakaszában december 12-én, Békéscsabán, majd március 1-én Zágrábban a KEL elődöntőjének első mérkőzésén. Az állás eddig 1–1, hiszen a Békéscsaba év végén 3:1-re győzött, míg egy hete fordulatos, két órás ütközetben a horvátok diadalmaskodtak 3:2-re. Mindez azt jelenti, hogy a Csabának 3:0-ra, vagy 3:1-re kell nyernie ahhoz, hogy öt év után újra finalista legyen, 3:2-es sikerüknél jönne az aranyszett, más lehetőségekről meg inkább ne beszéljünk.

Az első mérkőzésen horvát részről több kiemelkedő teljesítményt is láttunk, a legponterősebb játékos a 20 éves feladó átló, a pályafutása során eddig csak hazájában játszó Andrea Mihaljevic volt, aki 25 egységet tett be a közösbe. A nála kicsit rutinosabb, az olasz Vicenzát is megjáró 23 esztendős Katarina Pavicic 18, és az osztrák állampolgárságú, lengyel csapatokban is edződő Aida Mehic 17 pontot ért el. Csabai részről Marta Drpa igyekezett versenyre kelni a horvátokkal, a szerb kiválóság ugyanúgy 25 pontot könyvelt el, mint Mihaljevic. A problémát és részben a különbséget is az jelentette, hogy poszttársai ezúttal nem zárkóztak fel mögé, de még így sem sok hiányzott ahhoz, hogy most fordított eredményről beszéljünk.

A csabaiak a pénteki semmiféle téttel nem bíró Kaposvári NRC ellen 3:1-es vereséget szenvedtek az Extraligában. A csapat erősen tartalékosan játszott, hiszen az alapjátékosaik közül Marta Drpa, Molcsányi Rita, Ralitsa Vaszileva és Bodnár Dorottya sem tartott társaival Somogyba, ahol azonban „bemutatkozott” a játéktól tavaly egyszer már visszavonuló, ám a közelmúltban reaktivált finn Salla Karhu.

Drpáékkal kiegészülve a Békéscsaba nagy eséllyel pályázik a győzelemre, amely amellett, hogy az idei szezonban a javukra billentené az egymás elleni mérleget, nem mellékesen döntőt érne. Ahol öt évvel ezelőtt másodízben (egy évvel korábban szintén döntőzött és nyert is a csapat) járt a magyar csapat, s ahol máig emlékezetes csatában Békéscsabán győzte le öt szettben a cseh VK UP Olomouc csapatát.

Egy siker és egy újabb finálé hatalmas lökést adhatna a csabai lányoknak, a vasárnap esti budapesti Vasas Óbuda elleni Magyar Kupa döntőre. Hiszen természetesen ott is a győzelem a cél.

A Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kedden 18 órakor kezdődő mérkőzést a Romániából érkező Szabó-Alexi Paul Katalin és Pop Tudor vezeti.

A másik ágon két szlovén gárda, az OK Calcit Kamnik és a Nova KBM Branik Maribor csatázik szerdán. Az első mérkőzést a Kamnik nyerte idegenben 3:0-ra.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában