Atlétika

2023.03.23. 12:43

Nagy a tét Szlovákiában

A szlovákiai Gyügy hosszú évek óta jelentős állomás a békéscsabai gyaloglók életében, hiszen rendszeresen itt rendezik meg a felnőtt 35 kilométeres magyar bajnokságot, melyen rendre ott vannak a klub legjobb versenyzői. Oláh Barbara a budapesti atlétikai világbajnokságon való részvételért áll rajthoz szombaton.

Gajdács Pál [email protected]

Oláh Barbara

Forrás: BMH

A kétszeres olimpikon gyalogló tavaly váltott át 20-ról a hosszabbik, 35 kilométeres távra, s hogy ez mennyire nem volt elhibázott lépés, azt bizonyítja a tavalyi első versenyén elért 2 óra 58 perces idő, amit ha Gyügyön megismétel, netán túlszárnyal, akkor nagy eséllyel készülhet a világbajnokságra.

– Világbajnokságon indul olyan erősségű és létszámú mezőny, mint Szlovákiában – kezdte Tóth Sándor, Oláh Barbara edzője. – Vélhetően nemcsak a riválisokkal, hanem az előrejelzett esős, szeles időjárással is meg kell majd küzdenie, de persze ez a körülmény mindenkinek megnehezíti az életét. A jól sikerült év eleji portugáliai edzőtábor után sajnos Barbi kétszer is lebetegedett, amit megzavarta a felkészülését, így most tapogatózunk, hogy vajon mire lehet képes Gyügyön. Ha hozza a tavalyi eredményét, akkor a kettő összevetése után szinte biztosra vehetjük a budapesti részvételt. A gyügyi nemzetközi verseny egyben magyar bajnokság is, s az itt elért helyezések után is számolnak fel ranglistapontokat.

A szombati versenyen nemcsak Oláh Barbara, hanem a fiataloknak kiírt számokban több tehetséges korosztályos válogatott fiatal is jelen lesz.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában