Vívás

2023.03.17. 12:00

Galli Zsolt a hónap utánpótlásedzője

Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át „A hónap utánpótlásedzője” februári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Galli Zsolt békéscsabai vívóedzőé lett.

A tavaly alapított díj idei második – egyben a szeptemberben kezdődött második évad hatodik – kiírásának három jelöltje Fischer Mihály karate-, Galli Zsolt vívó- és Varga Ádám atlétaedző volt.

A kuratórium dönténse alapján a februári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a leány kadét párbajtőrvívó-válogatott 62 éves keretedzője, a Szolnoki SC-SI trénere vehette át.

A díjazott kiemelte, hogy nagyon büszke a díjra, majd így folytatta:

– Az egész pályafutásomat az jellemezte, hogy a nálam felnövő fiatalok végül odébb álltak, ami persze teljesen érthető, hiszen jobb körülmények közé kerültek, több edzőpartnerrel készülhettek, nem beszélve arról, hogy nálunk egyetem sem volt. Úgyhogy emiatt semmiféle rossz érzés nincs bennem, ellenkezőleg: örömmel látom, ha a korábbi versenyzőim kiteljesednek. Békéscsabáról majdnem harminchat év után jöttem el, és ennek az volt az oka, hogy egyre kevesebb energiám maradt a műhely fenntartásával, működésével kapcsolatos ügyintézésekre. Végtére is én edző vagyok, és most, Szolnokon kizárólag a szakmával kell foglalkoznom – nyilatkozta az Utanpotlassport.hu portálon Galli Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában