Vízilabda

2023.03.27. 18:13

Az idősebbek és a serdülők nyertek, a „kicsik” büntetőkkel kikaptak

Izgalmas három mérkőzés várt vasárnap az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő Swietelsky-Békéscsaba csapataira, hiszen egy teljesen ismeretlen, de az eddigi eredmények alapján hasonszőrű trió érkezett Békéscsabára. Az ifjúsági és a serdülő csapat győzött, a legfiatalabbak büntetőkkel ugyan, de vereséget szenvedtek.

BMH-összeállítás [email protected]

Dobos Ferenc (szemben) nemcsak eredményesen védekezett az ifjúságiak mérkőzésén, hanem két góllal hozzájárult a mai győzelemhez

Fotó: T. Petka Anita

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 8–7 (2–1, 2–2, 2–4, 2–0)

Országos bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, ifjúságiak. Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Szabó N. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Dobos 2, Hajdu A., Gémesi 2, Szanyi 1, Fodor Zs. 3. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran, Sajtos, Lisztes, Pojendán, Fölker. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Budai, Szanyi, ill. Szili B. 

Változatos csatát hozott az összecsapás, a mérkőzés különböző szakaszaiban hol az egyik, hol a másik félnél volt az előny. Az utolsó negyedre kanyarodva 7–6-ra még a soproniak vezettek, ám az eredményes védekezésnek, valamint Dobos Ferenc, majd egy perccel a lefújás előtt Fodor Zsombor góljainak köszönhetően fordított a Békéscsaba, és végül behúzta a három pontot.

Az állás: 1. Genesys OSC Újbuda 15, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 11, 4. Swietelsky-Békéscsaba 7, 5. Soproni VSE 6, 6. Angyalföldi DSI 3.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 14–5 (2–0, 4–3, 4–1, 4–1)

Országos bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, serdülők, Békéscsaba. V.: Szabó N., Mihály. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Hajdu A. 2, Szatmári L. 1, Szanyi 2, Fodor Zs. 5, Pojendán. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Sajtos, Pónya O. 1, Pallag 1, Rácz 2, Lisztes. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 11/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kiállítás 4 percre: Sajtos. Kipontozódott: Pojendán. 

Az első perctől kezdve kidomborodott a csabaiak fölénye, fokozatosan elhúztak ellenfelüktől, és végül magabiztos győzelmet arattak.

Az állás: 1. Genesys OSC Újbuda 18, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 9, 5. Soproni VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 5–5 – büntetőkkel 16–17 (2–1, 1–2, 1–2, 1–0)

Országos bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, gyermekkorosztály, Békéscsaba. V.: Mihály, Szabó Xénia. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 4 (2), Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz 4 (2), Pónya O. 3 (3), Fölker. Cs.: Such, Korcsok N. 3 (3), Suhajda Z., Bazsó, Pallag 2 (1), Csüllög. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 8/2, ill.
8/0. Büntetők: 15/11, ill. 15/12. 

A két veretlen ki-kitalálkozójának rendes játékidejében felváltva vezettek a csapatok, majd a harmadik negyed vége felé kétgólos előnyre tett szert a vendéggárda. Innen hozta döntetlenre a meccset Rácz Domonkos és Szatmári Levente egy-egy utolsó negyedben esett találatával, majd következtek az ötméteresek. Mindkét csapat játékosai 15 alkalommal álltak szemben az ellenfél kapujával. Végül a soproniak három kihagyás után a tizenkettediket bedobták, a csabaiak nem, így egy pont a házigazdáké, kettő pedig a vendégeké.

Az állás: 1. Soproni VSE 17, 2. Swietelsky-Békéscsaba 16, 3. Genesys OSC Újbuda 9, 4. Angyalföldi DSI 9, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában