Labdarúgás – NB III., Keleti-csoport

2023.03.29. 18:35

Az Előre II. nyerte a viharsarki csatát

Tizenhat mérkőzés után tudott újra győzni az NB III.-ban a békéscsabai második együttes.

P. B.

Fotó: Für Henrik

A harmadosztály Keleti csoportjának 28., hétközi fordulójában viharsarki presztízsmérkőzést rendeztek, a Békéscsaba második együttese a Füzesgyarmatot fogadta a Kórház utcában. A 20 csapatos ligában sereghajtó hazai lila-fehér fiatalok jól kezdtek, veszélyes akciókat vezettek és negyed óra után előnybe is kerültek. Az élvezetes futballt és jó iramot hozó második félidő közepén ugyan egyenlített az FSK, a nagy kedvvel és tempóval játszó csabaiak húsz perc alatt három góllal válaszoltak, így tavaly szeptember 28., 16 mérkőzés után nyert ismét meccset az Előre II. az NB III.-ban.

Békéscsaba 1912 Előre II.–Füzesgyarmati SK 4–2 (1–0)

NB III.-as mérkőzés. Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 150 néző. V.: Dobai. Békéscsaba II.: Apró – Belanka, Trescsula (Sztankó, 78.), Pap Sz. (Rajsli, 78), Mágocsi (Marik S., 66.), Fazekas L., Orvos, Oláh Á. (Komáromi, 54.), Bónus, Babinyecz, Zádori. Vezetőedző: Nagy Sándor. Füzesgyarat: Fildan – Raducu, Vaszilijevics, Achim Á., Szilágyi J. (Virág T., 46.), Bartók (Orovecz, 59.), Popescu, Urbanowski (Szabó Bence, 46.), Bódis, Achim S., Pataki Z. (Pataki, 89.). Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. G.: Zádori a 17. és a 66., Pap Sz. 72., Rajsli 83., ill. Popescu a 63. és a 93. percben.

További eredmények: Körösladány MSK–Putnok FC 4–2, Kisvárda Master Good II.–Vasas FC II. 3–1, Eger SE–Sényő-Carnifex FC 0–2, Termálfürdő FC Tiszaújváros–Diósgyőri VTK II. 2–0, FC Hatvan–Debreceni VSC II. 2–1, Debreceni EAC–Jászberényi FC 5–0, BVSC-Zugló–BKV Előre 4–0, Aqua-General Hajdúszoboszló–Karcagi SE 0–2.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában