Röplabda

2023.02.03. 10:56

Az MTK Budapest ellen folytatja a bajnokságban a BRSE

Az elmúlt heti erőltetett menet után – amikor négy találkozót is le kellett játszani – szombatig nem szerepelt tétmérkőzésen a Swietelsky-Békéscsaba extraligás röplabda-csapata. Február első hétvégéjén azonban az MTK Budapest otthonában pályára lép a tavalyi bajnoki ezüstérmes.

Gajdács Pál [email protected]

Fotó: Für Henrik-archív

Január 31-én lezárult a 2022–2023-as bajnokság átigazolási időszaka. A  békéscsabaiak riválisai közül két csapatnál az utolsó pillanatokban igazoltak játékosokat. A Szent Benedek Röplabda Akadémia megszerezte a 24 esztendős lengyel feladót, Agata Michalewiczet, aki a német Nawaro Straubingtól érkezett. A fürediek még egy eddig még nem megnevezett kubai válogatott négyesütőt is igazoltak. A Fatum-Nyíregyháza a 33 éves trinidadi Darlene Ramdint (aki korábban már játszott a szabolcsiaknál) és a szlovák korosztályos válogatott négyesütőt, Deana Valentovát nyerték meg maguknak.

A csabaiaknál egy változás történt: az előző idényben náluk játszó, a nyár óta pedig a klub utánpótlásában edzőként tevékenykedő finn Salla Karhut reaktiválták. Mint arról lapunk is beszámolt, a korábbi válogatott ütőjátékos már az előző héten elkezdte az egyéni, speciális edzéseket annak érdekében, hogy minél hamarabb visszanyerje a formáját. Ezen a héten már a csapattal együtt tréningezik, és ha minden jól megy, néhány héten belül ismét bevethető lesz a 28 éves légiós. A lépésre azért volt szükség, mert a klub török légiósa, Ceyda Aktas az utóbbi két hétben poszt-Covid tünetekkel küzdött, de már jobban van, a hét közepén már edzésre jelentkezett, a klubnál bíznak abban, hogy hamarosan újra pályán lehet. A csabaiaktól kényszerű okokból a legutóbbi balatonfüredi bajnoki a szerb Marta Drpa és a csapatkapitány, Molcsányi Rita is hiányzott, az ő játékukra is nagy szükség lesz.

A csabaiak szombati ellenfele az első öt bajnokiját elbukta, ám azután rögtön nyert kettőt is, előbb az UTE (3:1), majd meglepetésre a Fatum-Nyíregyháza (3:2) ellen. Bravúrszámba ment a Szent Benedek RA elleni januári sima győzelem (3:0) is, ám azon is sokan meglepődtek, hogy egy hete az újonc MÁV Előre négy szettben legyőzte a korábban Békéscsabán másodedzőként dolgozó Leiszt Ádám irányította fővárosi csapatot.

A két gárda őszi békéscsabai párharcát a papírformának megfelelően a BRSE nyerte 3:0-ra, hasonló eredménnyel most is elégedettek lennének a Viharsarokban.

A 18 órakor kezdődő MTK Budapest–Swietelsky-Békéscsaba mérkőzést – amit a Hunvolley TV élőben közvetít – Sík Barbara és Tillmann Gyula vezeti.

Az Extraliga állása: 1. Vasas Óbuda 29 pont (30:4, 10 mérkőzés), 2. Swietelsky-Békéscsaba 24 (26:10, 10), 3. Szent Benedek Röplabda Akadémia 18 (22:19, 11), 4. Fatum-Nyíregyháza 14 (18:19, 10), 6. Kaposvári NRC 12 (14:23, 11), 7. Újpesti TE 10 (13:23, 10), 7. MTK Budapest 8 (13:24, 10), 8. MÁV Előre SC-St. Solar 8 (12:26, 10).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában