Labdarúgás

2023.02.07. 16:02

A csabai születésű törökben játszó Ugrai Roland Budapesten tartózkodik

A török másodosztályban szereplő Pendikspor csapatában játszik a békéscsabai születésű, a pályafutását is itt, a Békéscsaba UFC-ben megkezdő ötszörös magyar válogatott támadó, Ugrai Roland.

G. P.

Ugrai Roland

Fotó: NSO

A támadó és családja nem tartózkodott az érintett országban a hétfői földrengések idején, de csapattársaitól úgy tudja, a katasztrófa sújtotta régiókban nagy a felfordulás – írta Nemzeti Sport Online. Eközben a Török Labdarúgó-szövetség a hétfői és szerdai bajnoki mérkőzések elhalasztásáról adott ki közleményt. 

Ugrai Rolandot a Sportrádió érte el, s mint az ötszörös válogatott csatár elmondta, családjával Budapesten tartózkodik, így kimaradt a természeti katasztrófából, de tudomása szerint az országban jelenleg nagy a felfordulás, semmi sem tekinthető biztosnak.

– Szerencsére minket a családommal nem érint, mert itthon vagyunk Budapesten. Ugyanakkor beszéltem csapattársaimmal, és most elég nagy a káosz Törökországban. Gazientepben és Malatyában volt igazán nagy a pusztítás és a kár. Több labdarúgó, sportigazgató is a romok alatt rekedt, de szerencsére Isztambulban ezt megúszták. Eléggé képlékeny most sok minden Törökországban – mondta Ugrai a Sportrádiónak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában