Labdarúgás

2023.01.09. 15:38

Két játékos leigazolását jelentette be az Előre

Múlt pénteken kiderült, hogy visszatér a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapatához a rutinos, 32 esztendős kapus, Póser Dániel. Hétfőn újabb két játékos leigazolását jelentette be a klub hivatalos honlapján.

Gajdács Pál

Labdarúgás A Diósgyőrből visszatérő Póser Dániel mellett hétfőn újabb két játékossal erősített az NB II-es bajnokságban 19. helyen telelő Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapata.

Az algyői edzőtáborba már a két újabb szerzemény is elutazott, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre a támadó szekciójába leigazolta a 23 éves, nagy mérkőzésrutinnal rendelkező Kóródi Nándort, valamint középpályás pozícióba a korábbi pécsi csapatkapitányt, az igen tapasztalt Futó Zsombort is.

Kóródi Nándor 2017-ben került a köztudatba, amikor elutazhatott a Debreceni VSC törökországi edzőtáborába, majd a Ferencváros elleni NB I-es mérkőzés hajrájában az élvonalban is bemutatkozott. A szolnoki születésű, püspökladányi származású 183 centiméter magas, ballábas labdarúgó támadó és szélső pozíciókban egyaránt bevethető, így a csabai klubnál bíznak benne, hogy gólokkal szolgálhatja ki a békéscsabai közönséget.

– Nagy motivációval érkeztem Békéscsabára, ahol a legfőbb célom természetesen a csapat hatékony segítése, illetve szeretném magam is minél jobb formába hozni – mondta Kóródi Nándor. – Bízom benne, hogy ez a lehető leghamarabb sikerül is, utolérem a többieket és a beilleszkedés is rendben megy majd.

Futó Zsombor Pécsről érkezik Békéscsabára. A 30 éves jobblábas játékos fő feladata, védekező középpályásként a támadások építése, valamint az átmenetek hatékony biztosítása lehet. Zsombor Debrecenben kezdte pályafutását, majd a Honvéd–Siófok–Pécs útvonalon keresztül vezetett újra Békéscsabára.

– A klubvezetés folyamatosan azon dolgozik, hogy minőségi igazolásokkal sikerüljön megerősíteni a keretet, így várhatóan további érkezőkről is be tudunk majd számolni – ígérték a klub hivatalos online felületén.

Hétfőn arra is fény derült, hogy kik intenek búcsút a Viharsaroknak. Máshol folytatja pályafutását a jövőben: Fülöp István, Bor Dávid Ferenc, Szabó Zsombor, Izing Martin Ferenc, Tomori Zoltán, Balla Mátyás, valamint Varga Tamás Károly.

Az algyői tábor előtt Lukács Raymond, a klub egyik kulcsjátékosa nyilatkozott a klub honlapján. Elmondta, hogy a felkészülés jelen fázisában a fizikai munkára helyezik a hangsúlyt.

– A héten megkezdődött egy hétig tartó edzőtábor jó lehetőség lesz az újonnan érkezőknek is arra, hogy jobban megismerjék a csapatot és összerázódjunk egymással.

Brlázs Gábor vezetőedző az elmúlt egy hétben elvégzett munkát összegezve megjegyezte, hogy már a két ünnep között megtartották az első közös edzésüket, ugyanis kedden már edzőmeccset kellett játszaniuk Kecskeméten.

– Nehezíti a helyzetünket, hogy a betegség begyűrűzött az öltözőbe is, és elég sokan kidőltek a sorból. Az algyői edzőtábor a közösségépítés és az állóképesség szempontjából is fontos. A felkészülésre nagyon rövid, négy és fél hét áll rendelkezésre. Még várnak ránk edzőmérkőzések és rengeteg munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában