Labdarúgás – Felkészülés

2023.01.28. 21:04

Háromgólos füzesgyarmati győzelem az edzőmeccsen

A megyei első osztályban vitézkedő Végegyházát fogadta az NB III.-as Füzesgyarmat.

A román harmadosztályú Szatmárnémeti elleni edzőmeccsen aratott 2–0-s győzelem után utolsó téli hazai felkészülési mérkőzését vívta a labdarúgó NB III.-ban szereplő Füzesgyarmat a megyei első osztályú Végegyházával szemben

A füzesgyarmati klubhonlap beszámolója szerint az első félidő kiegyenlített és jó játékot hozott, a kapusok azonban mindkét oldalon jól teljesítettek, ám szünet után a hazaiak pontosabb futballal eldöntötték a találkozót.

Az FSK-nak több kidolgozott helyzete is akadt, míg a vendégek több szöglettel és oldalról érkező szabadrúgással operáltak. A második játékrészben fölénybe kerültek a gyarmatiak, akik Achim Sebastian 25 méteres átlövésével előnybe is kerültek. Nem sokkal később Sergiu Olteant taglózta le Németh Dániel kapus a 16-oson belül, a büntetőt pedig Kis Szabolcs értékesítette. A harmadik hazai találat egy labdaszerzésből indult, Achim Sebastian pontos passzát vette át Cristian-Lucian Cigan és egy csel után 16 méterről a kapu a bal felső sarkába lőtt.

Füzesgyarmati SK–Végegyházi SE 3–0 (0–0)

Felkészülési mérkőzés Füzesgyarmat. V.: Bakos. Füzesgyarmat: Zsibrita (Fildan, 46.) – Sós, Raducu, Oltean, Pataki (Csukodi D., 75.) – Bódis (Szilágyi, 35.), Achim Á. – Achim S., Kis Sz., Szabó B. (Virág, 60.) – Cigan. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor

Végegyháza: Nagy B. (Németh D., 46.) – Rajsli D. (Répási, 46.), Vincze, Dajcs, Szabó V. – Bojtos (Gazsi, 46.), Simó, Katona, Bánfi (Bagyinszki, 46.) – Tóth B. (Pohl, 46.), Tanner (Gyürki, 46.). Vezetőedző: Balázs József.

G.: Achim S. az 54., Kis Sz. (11-esből) a 60. és Cigan a 72. percben.

Boros Tibor: – Örömteli, hogy ismét megvolt a stabilitás a csapatban. A vendégek valós gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, igaz a mezőnyben nem volt nagy a fölényünk. Több, kisebb sérüléssel bajlódó játékost pihentettünk és a helyükön lehetőséget kapó fiataljaink újfent éltek a bizalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában