Labdarúgás - Megye I.

2023.01.24. 16:23

A legnagyobb erősítés a kapuba érkezett Orosházán

Egy hónapos szünet után nem egészen két hete vette fel a fonalat és kezdte el a téli alapozást az Orosházi MTK-ULE 1913 csapata. A megye első osztályú labdarúgó-bajnokság listavezetője az első időszakban heti kettőt edz, ebből az egyiket a klub vezetésének köszönhetően Gyopárosfürdőn végzi a csapat.

Gajdács Pál [email protected]

Gyulai TFC–Orosházi MTK-ULE

Fotó: Bencsik Ádám-archív

Igen korán, már a hétvégén túl esett az első tesztmérkőzésén a kék-fehér klubszíneket viselő társulat, amely Huszár Gergő góljával 1–0-ra legyőzte a Budapest bajnokságban második helyen álló REAC együttesét. A találkozón már az ősszel megszűnt NB III.-as Makó FC együttesétől hazatérő saját nevelésű Bordás Dániel védte az orosházi kaput. A kiváló hálóőrrel nagy halat fogott a gárda, hiszen óriási rutinnal rendelkezik. Megjárta az Újpestet, tagja volt az NB II.-ben bronzérmes Orosháza FC-nek, védett Hódmezővásárhelyen és az akkor harmadosztályú Csíkszeredában, amellyel kiverték a román kupából az élvonalbeli Dinamo Bukarestet. Romániában megfordult még Székelyudvarhelyen is.

Buza Barnabás, az OMTK-ULE edzője elmondta, hogy a kiváló hálóőrrel sokat erősödhet a csapat.

– Rajta kívül még több fiatal csatlakozik a csapathoz. A saját nevelésű tizenkilenc éves középpályás, Sinkó Máté a Jaminától tér vissza. Várhatóan nálunk folytatja a szintén 2003-as születésű szélső, az őszt Medgyesbodzáson kölcsönben töltő Bereczki Bence, illetve a huszonöt éves középpályás Popovics Marcell is, aki a Szegedi VSE-től jön hozzánk. S ezzel még nincs vége, hiszen tovább szeretnénk erősíteni a keretet. Sajnos még nem tudjuk pontosan, hogy a Békés Megyei Teremkupán a szemén megsérülő Gedó Lórántnak mennyit kell kihagyni, de minimum egy hónapig nélkülöznünk kell. 

A tréner elmondta még, hogy jó létszámban edzenek, a következő héttől áttérnek a heti három, majd heti négy edzésre, de a tréningek mellett felkészülési mérkőzést is vívnak majd.

– A bajnoki főpróbát február 26-án a Szabadkígyós elleni Békés Megyei Kupa-mérkőzés jelenti majd. Orosházán minden feltétel adott ahhoz, hogy tisztességesen felkészüljünk a tavaszi szezonra – folytatta Buza Barnabás. – A riválisokkal nem foglalkozom, nyilván ők is meg akarják nyerni a bajnokságot. Nekünk is ez a célunk, bízom a csapatban, s ha feljutunk, akkor a mi részünkről vállaljuk az NB III-at, a döntés persze a vezetőség kezében lesz.

Az Orosházi MTK-ULE 1913 további tesztmérkőzései
Február 1., szerda, 18.00: Orosházi MTK-ULE 1913–Hódmezővásárhelyi FC
Február 4., szombat, 11.00: Orosházi MTK-ULE 1913–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II
Február 11., szombat, 11.00: Orosházi MTK-ULE 1913–???
Február 18., szombat, 11.00: Orosházi MTK-ULE 1913–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U19

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában