Békés megye sportja, 2022

2022.12.22. 17:22

Éremhalmozó atléták

A hazai mellett a nemzetközi színtéren, a válogatottakban is megmérettettek a Békés megyei felnőtt és korosztályos sportolók a 2022-es esztendőben. Ezúttal is születtek figyelemre méltó eredmények, nem is kevés. Ebben az összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – az atlétikával foglalkozunk. Az idei év nemzetközi eseményeken és az országos bajnokságokon eredményeket vettük sorra.

G. P.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club eredményei. Oláh Barbara (edző: Tóth Sándor) győzött a fedett pályás országos bajnokság 3000 m-es gyaloglószámában. Ugyancsak aranyérmes Márton Anita (edző: id. Eperjesi László) súlylökésben, utóbbi a téli dobó ob-n diszkoszvetésben is első lett. Ugyanezen a versenyen Bogdán Annabella (edző: id. Eperjesi László) gerelyhajításban győzött.

A szabadtéri országos bajnokságon az 5000 m-es gyaloglásban Oláh Barbara bajnok. Márton Anita súlylökésben és diszkoszvetésben is a dobogó tetejére állhatott. A békéscsabai országos gyalogló bajnokságon Oláh Barbara, Zahorán Petra (U23, edző: Tóth Sándor), Kovács Alexandra és Bor Benjámin (mindkettő ifjúsági, edző: Urbanikné Rosza Mária), az U18-as téli dobó ob-n diszkoszvetésben Baukó Petra lett a győztes.

A fedett pályás országos bajnokság békéscsabai bajnokai: Karsai Gábor (edző: Tóth Sándor) 3000 m-en a junioroknál. Az ifjúságiak között Bor Benjámin 5000 m-es gyaloglásban, Kis Petra Sára 800-on és 1500-on, Kovács Alexandra 3000 m-es gyaloglásban (utóbbi három atléta edzője: Urbanikné Rosza Mária), Erős Eszter rúdugrásban (edző: Bagi Árpád), Baukó Petra súlylökésben (edző: Solticz Kálmán) lett első. A mezei országos bajnokságon a juniorok 8000 m-es távján Karsai Gábor győzött. A szabadtéri ob-n Karsai Gábor 5000 m-en, Zahorán Petra az 5000 m-es gyaloglásban lett bajnok. 

Steigerwald Ernő is tagja volt annak a magyar U23-as váltónak, amelyik új országos csúcsot futott a 4x400 m-es váltóban. Az U18-as szabadtéri országos bajnokságon bajnok Kis Petra Sára (800 m és 1500 m), Erős Eszter (rúdugrás), Baukó Petra (diszkoszvetés), Kovács Alexandra (5000 m-es gyaloglás), Zahorán Milán (1500 m), Bor Benjámin (5000 m-es gyaloglás).

A jeruzsálemi U18-as Európa-bajnokságon 5 (!) békéscsabai atléta képviselte Magyarországot. Zahorán Milán (döntős és 11. 1500 méteren), Kis Petra Sára (800 m-en nem jutott tovább a selejtezőből), Baukó Petra (diszkoszvetés 15., súlylökés 12. hely), Kovács Alexandra (5000 m-es gyaloglásban bravúros 4. hely) és Erős Eszter beállította idei eredményét a 370 cm-t, amivel ugyan nem került döntőbe, de bizonyította, hogy az első világversenyén tudta hozni az egyéni legjobb eredményét. 

A jövő csabai reménységei, Karsai Gábor, Erős Eszter, Baukó Petra és Steigerwald Ernő
Forrás: BMH

A Besztercebányán megrendezett 16. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Kis Petra Sára és Kovács Alexandra révén két Békés megyei atléta is indult. Kovács Alexandra bronzérmes az 5000 m-es gyaloglásban. Kis bejutott a döntőbe, ahol ötödikként ért célba. Oláh Barbara 16. helyen végzett a müncheni szabadtéri kontinensbajnokságon a 20 kilométeres gyaloglásban.

A brazíliai siketlimpián a pontszerző 6. helyen végzett a békéscsabai Mihály Réka (edző: Tóth Sándor) az 1500 m-es síkfutásban. Másik számában, 800-on 7.

Mihály Réka
Forrás: BMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában