Labdarúgás NB III.

2022.11.06. 16:14

Egy pontot hozott Kisvárdáról a Ladány

Az élvonalbeli Kisvárda második együtteséhez látogatott a labdarúgó harmadosztály 16. fordulójában az újonc Körösladány. A hazaiak meccskeretében 11 légiós mellett a békéscsabai születésű és nevelésű rutinos védő, Rubus Tamás is ott volt. A ladányiak a második félidő legelején rögtön megszerezték a vezetést, majd gyorsan emberelőnybe is kerültek, a szabolcsiak végül egy pontot otthon tudtak tartani.

P. B.

Fotó: shutterstock.com

A KMSK az ötödik helyen áll az NB III. Keleti csoportjában.

Kisvárda Master Good II.–Körösladány MSK 1–1 (0–0)

NB III.-as mérkőzés. Kisvárda. V.: Urbán. KMSK: Kertész D. – Illés, Ruzsa, Farkas J. (Szabó L., 83.), Zelenyánszki, Szántó M., Pusztai (Szántó B., 86.), Papp D., Talpalló Á. (Cservenák, 65.), Budai D. I., Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila. G.: Szőr a 60., ill. Malkócs a 48. percben. Kiállítva: Honcsar (Kisvárda), az 52. percben

Ekker Attila: – A vezetésünk után emberelőnybe kerültünk, ezt jobban ki kellett volna használni, de nem reagáltunk jól, túlzottan is megnyugodott a csapat. Mire feleszméltünk az ellenfél egyenlítése után, a meddő mezőnyfölényünk már nem volt elég ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.

További eredmények: Békéscsaba 1912 Előre II.–BKV Előre 2–2, Füzesgyarmati SK–Karcagi SE 1–1, DVTK II.–Putnok 2–2, Vasas II.–Tiszafüred 2–3, DVSC II.–Sényő 5–2, Eger–Hajdúszoboszló 2–0, Hatvan–Jászberény 2–1, Pénzügyőr–BVSC 0–1, Tiszaújváros–DEAC 0–2.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában