Harsányi Viktória

2022.10.03. 13:43

Igazi zsokévá válna a Békéscsaba színeiben győztes kishuszár

Békéscsaba színeiben Harsányi Viktória nyerte a kishuszárok versenyét vasárnap a fővárosban, a Hősök terén rendezett Nemzeti Vágtán. A tizenöt éves miskolci lány szerint a rajt problémás volt, de hamar át tudta venni a vezetést, és a végéig növelte is az előnyét Kassim nyergében.

L. B.

Kétéves kora óta lovak veszik körül, imád velük száguldani, vágtázni – ezt vasárnap is bizonyította

Fotó: Kovács Anikó/MTI

– Óriási élmény volt a Hősök terén versenyezni. Bár korábban vettem részt elővágtákon, a mostani volt az első év, hogy bekerültem a döntőbe, a Nemzeti Vágtára. Már ezzel is egy nagy álmom teljesült – mondta Harsányi Viktória. A Kassim névre hallgató pónival egy-máfél hónappal ezelőtt kezdett edzeni, tehát gyorsan meg kellett ismerkedniük, hogy eredményesen versenyezhessenek.

Szombaton megnyerte az egyik előfutamot, akkor Kassim nyergében 46,69 másodperc alatt teljesítette az előírt másfél kört. A vasárnapi döntőre pedig felvillanyozta, hogy rengetegen voltak kíváncsiak a rendezvényre, hogy özönlöttek és szurkoltak a nézők.

HARSÁNYI Viktória
Boldogan mosolygott a díjátadón
Fotós: Kovács Anikó/MTI

A fináléra úgy emlékezett vissza, hogy a rajt macerás volt, mivel a ló hamarabb akart volna indulni, mint ő. Azért, hogy ne ugorhasson ki és megússzák a büntetést, vissza kellett fognia a pónit. Utána azonban száguldottak, már az első kanyarban feljöttek a második helyre, miután kívülről előztek, majd átvették a vezetést is, és a végéig tudták fokozni a tempót, növelni az előnyt. A döntőben az előfutamon elért időeredményen is faragtak, 46,13 másodperc alatt futottak be.

– Kétéves korom óta lovak vesznek körül, és nem is igazán lehet szavakba önteni, hogy mit jelent, hogy milyen érzés velük száguldani, vágtázni. Mindez hatalmas élmény, remek kikapcsolódás – folytatta a tizenöt éves lány. Elmondta, hogy hivatásszerűen, nem csak hobbiból is szeretne majd lovakkal foglalkozni, versenyezni, vagyis igazi zsokévá válna. Igaz, várhatóan jövőre is csak a kishuszárok között versenyezhet majd, mint idén és az elmúlt években.

Harsányi Viktória miskolci, és hozzátette: egy, a tréneréhez, Baján Benitához befutott megkeresés nyomán indult Békéscsaba színeiben, amit egyáltalán nem bánt. Elmondta, hogy kisgyermekként járt már a békési megyeszékhelyen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában