Kick-box

2022.10.06. 15:57

Bak Ágnes Panna csapatvilágbajnok

Az olaszországi Jesolóban zajló utánpótlás világbajnokság szerdai versenynapján a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok válogatott tehetségei közül többen éremért, a döntőbe jutásért léptek küzdőtérre.

Puravecz Péter, Petrovzski Márton, Bak Ágnes és

Az eredményességet tekintve a két fiatalabb korosztály, a gyermek és kadett-1 (serdülő) járt az élen, de az idősebbek közül is akadtak szép teljesítmények. A juniorkorú Viczián Dániel például a világbajnokság talán legizgalmasabb mérkőzésén nyert egy mindent eldöntő találattal 24:23-ra a görög riválisa ellen, bejutva a legjobb négy közé. 

A rendkívül szimpatikus sportember – aki sokat segít az edzések megtartásában is – nagyon megérdemelte, hogy csütörtökön a döntőbe jutásért küzdhessen, hiszen eddig egyéniben még nem sikerült érmet szereznie a világbajnokságokon. A békéscsabai JALTE vezetőedzője, Debreczeni Dezső büszke apaként is tekinthetett versenyzőire, mivel mind a két lánya, Lilla és Frida is győzelmekkel haladt előre. A tréner elmondta, már most látszik, hogy az eddigi legeredményesebb vb-szereplése elé néz az általa vezetett Debreczeni Team. 

A formagyakorlatosoknál is zajlik az élet és az orosházi Puravecz Péter szövetségi kapitány igazán elégedett lehet, miután eddig négy arany-, öt ezüst- és hat bronzérem a magyar termés. Szerdán a kadett-2 (ifjúsági) csapatversenyben világbajnoki címet szereztek a magyarok, az együttes egyik tagja a füzesgyarmati Bak Ágnes Panna volt. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában