Labdarúgás - Megye I.

2022.09.21. 17:33

Öt helyett három meccset rendeznek

Labdarúgás A megszokott öt mérkőzésből csupán hármat rendeznek meg a hétvégén a megyei első osztályú bajnokság 7. fordulójában A Sarkad–Végegyháza és a Medgyesbodzás–Jamina találkozót sem tartják meg, a sarkadiak, illetve a jaminaiak kérésére. A rangadóvá előlépő Gyomaendrőd–Gyula összecsapást azonban megrendezik, ahol két felívelő formát mutató együttes feszül egymásnak.

Gajdács Pál

Fotó: Shutterstock

Szeptember 24., szombat, 14.00

Orosházi MTK-ULE 1913 (1.)–Nagyszénás SE (7.)

Buza Barnabás, az Orosházi MTK-ULE 1913 edzője: – Szarvason hátrányból fordítva nyertük meg idei hatodik mérkőzésünket. A rövid távú céljainkat ezzel teljesítettük, innentől a középtávúakra próbálunk koncentrálni. Fontos, hogy a játékosok lenyugodjanak, és szerények maradjanak. A nagyszénásiak kezdik összeszedni magukat, egyik gólerős játékosuk is visszatért a csapatba. Szeretnénk ismét egy nyugodt mérkőzést játszani, persze tudom, hogy a két csapat találkozója mindig presztízst jelent, olykor felfokozott a hangulat, de ez hozzátartozik a futballhoz. Szeretnénk még jobb teljesítményt nyújtani, törekedni kell arra, hogy minél nagyobb legyen a labdabirtoklásunk. Eltiltottunk, sérültünk nincs, a teljes játékoskeret rendelkezésre áll.

Szeptember 24., szombat, 16.00

Gyomaendrődi FC (3.)–Gyulai TFC (4.)

Tasi Róbert, a Gyomaendrődi FC edzője: – Hazai pályán szeretnénk pontot, pontokat szerezni. Nem lesz egyszerű, mert a gyulaiak gyors és jó támadókkal rendelkeznek, Szarvason is sikerült győzniük. A játékosaink elhitték, hogy tudnak mérkőzést nyerni és ennek köszönhetően a harmadik helyen áll a csapat. A Gyula ellen nagyon kell koncentrálni, nem férnek bele a hibák, mert a Gyula ellen nem lesz javítási lehetőség. Vannak nehézségeink, mert néhány játékos egész héten dolgozik és nem tud edzésre járni.

Sajben Gábor, a Gyulai TFC edzője: – A Gyomaendrőd fiatal, támadószellemű csapat. Sajnos mi még rapszodikusak vagyunk, nem tudunk egyforma jó teljesítményt nyújtani az egymást követő mérkőzéseken, de a legfontosabb, hogy haladunk előre. A Szeghalom ellen értékes győzelmet arattunk úgy, hogy ezen és az előző találkozónkon valóban nagyon fiatal együttessel álltunk ki, a rutinosabbak, Repisky Dániel, Nyéki Boldizsár és Kukla Zsombor sem játszott, Nagy Geri is csak csereként játszott. Vannak betegek a csapatban, de szeretnénk jó eredménnyel zárni a gyomaendrődi mérkőzést.

Szeghalmi FC (6.)–Szarvasi FC (5.)

Boruzs István, a Szeghalmi FC edzője: – A céljaink elérése szempontjából fontos meccseken eredménytelenek voltunk. Ezen ellenfeleink könyörtelenül megbüntették a hibáinkat, amiből akadtak bőven. A szarvasiak kerete az egyik legjobb a mezőnyben, az egyéni kvalitásaik kiemelkedőek. Nekünk egyénileg és csapatként is fel kell nőni a feladathoz. Nagyon nehéz meccsre számítok és csak fegyelmezett és alázatos játékkal lehet keresni valónk.

A Medgyesbodzás SE (8.)–Jamina SE (9.) mérkőzést október 20-ra halasztották.

A Sarkadi Kinizsi LE (10.)–Végegyházi SE (2.) mérkőzés elmarad, mert a sarkadiak betegségek, sérülések miatt nem tudnak kiállni. A mérkőzés 3 pontját 3–0-ás eredménnyel a Végegyháza javára igazolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában