Labdarúgás - Megye I.

2022.09.15. 12:14

Nem ronthat a Szarvas, ha tartani akarja a lépést két nagy riválisával

A 6. forduló legnagyobb kérdése az lesz a megyei I. osztályban, hogy ellép-e üldözőitől az eddig még pontot sem veszítő Orosháza? Ebben éppen az egyik éremvárományos, a hazai pályán küzdő Szarvas igyekszik majd megakadályozni. A Körös-partiaknak létfontosságú lesz a rangadó megnyerése, mivel vereségük esetén az újonc Végegyháza is megléphet tőlük.

Gajdács Pál, [email protected]

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Szarvasi FC (3.)–Orosházi MTK-ULE 1913 (1.)

Somogyi János, a Szarvasi FC edzője: – Keserű a szánk íze, mert nagy esélyt szalasztottunk el a Gyula ellen. A második félidőben jobban játszottunk, akadt jó pár helyzetünk, ám ekkor már a szerencse sem állt mellénk. Sajnos hátul egy pontrúgásnál nem figyeltünk Bondárra, s az ő góljával szerzett újra vezetést az ellenfél. Egy biztos, hogy változtatni fogok az összeállításon, picit más szellemű csapatot szeretnék a pályán látni. Azok a játékosok jutnak majd szerephez, akik átérzik az Orosháza elleni mérkőzés jelentőségét, tűzbe mennek a csapatért és értem is. Nem szeretnénk, ha meglógna az OMTK-ULE, ezért győzelemre fogunk játszani.

Buza Barnabás, az Orosházi MTK-ULE 1913 edzője: – Egy szakaszt lezártunk, amit a tizenöt pont megszerzésével jól abszolváltunk. Mérkőzésről-mérkőzésre jobban játszunk, kialakult egy jó közösség, megtaláltuk az ideális kezdőcsapatot, és van még négy-öt olyan játékos, aki bármikor helyet követelhet magának a csapatban. A védekezésünkre nem lehet panaszunk, de a támadójátékot szeretnénk még hatékonyabbá tenni. Nem lesz egyszerű Szarvason nyerni, de nem zavar meg bennünket, hogy idegenben játszunk. Eltiltottunk nincs. A győzelem a célunk, mert szeretnénk nagyobb előnyre szert tenni. Fontos mérkőzés előtt állunk. 

Gyulai TFC (6.)–Szeghalmi FC (4.)

Sajben Gábor, a Gyulai TFC edzője: – Úgy nyertünk Szarvason, hogy az öt legidősebb játékosunk hiányzott, vagyis egy extrán fiatal együttessel léptünk pályára. A szeghalmiak sok gólt rúgtak eddig, de az is tény, hogy nem a legerősebb csapatokkal találkoztak. Az első öt mérkőzés után lehetne több pontunk is, de nem vagyunk elégedetlenek. Győzelmi szándékkal várjuk a szombati mérkőzést. Vannak betegeink, de létszámilag megleszünk.

Jamina SE (9.)–Gyomaendrődi FC (5.)

Pozsár Gábor, a Jamina SE edzője: – Öt vereség után végre ideje lenne nyerni. Még a bajnokság előtt mondtam, hogy azok ellen játszunk az elején, akik egyébként az elején végeznek majd. Eszerint is próbáltam felkészíteni a csapatot, hogy a vereségek ne szegjék a játékosok kedvét. Nem lesz egyszerű, mert a Gyomaendrőd sok kellemetlenséget tud okozni. Annak örülhetünk, hogy egy-két játékosunk visszatér. A gólok még nagyon hiányoznak, bár Szeghalmon már megvoltak a helyzeteink. Szeretnénk megszerezni az idei első győzelmünket. Persze ezt nem elég mondani, így is kell játszani.

Végegyházi SE (2.)–Medgyesbodzás SE (8.)

Balázs József, a Végegyházi SE edzője: – Jól ismerjük a medgyesbodzási csapatot, ugyanazt a futballt játsszák, mint tavaly, visszahúzódnak védekezni, s abból próbálnak kontrákat indítani. Nem leptek meg azzal, hogy már öt pontjuk van, mert eleve a középmezőnybe vártam őket. Kreatív, gyors támadókkal rendelkeznek. Nálunk a védekezést kell mihamarabb rendbe tenni, mert már a második olyan mérkőzésen vagyunk túl, amikor a mi hibánk miatt kerülünk hátrányba. Az is tény, hogy a helyzetkihasználásunkon is javítani kell, mert borzasztó sok lehetőséget hagyunk kihasználatlanul. Lugasi Józsefnek sajnos elszakadt a keresztszalagja, rá a szezon végéig nem számíthatunk, Katona Györgynek pedig a combhajlítójával vannak gondjai.

Nagyszénás SE (7.)–Sarkadi Kinizsi LE (10.)

Juhász Norbert, a Nagyszénás SE edzője: – Az előző két mérkőzésünkön vállalhatatlan volt a játékunk. Sajnos csapatszinten vettük könnyedén ezeket a meccseket. A Medgyesbodzás is a védekezésre rendezkedett be, eljött egy kontrából és a nem megfelelő koncentráció miatt máris vezetett. Egy héttel korábban a Gyomaendrőd is kontrákra játszott, ráadásul a kiállítás miatt még hátrányba is kerültünk. A Sarkad ellen már a mérkőzés elején fel kell törni a védekezést és ekkor már könnyebben boldogulhatunk. 

A megyei I. o. állása

1. OMTK-ULE 5 — — 19—2 15
2. Végegyháza 3 2 — 8—5 11
3. Szarvas 3 1 1 10—6 10
4. Szeghalom 3 — 2 17–13 9
5. Gyomaendrőd 2 2 1 10—10 8
6. Gyulai TFC 2 1 2 9—6 7
7. Nagyszénás 1 2 2 10—9 5
8. Medgyesbodzás 1 2 2 11—13 5
9. Jamina SE — — 5 2—13 0
10.Sarkadi KLE — — 5 6—25 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában