Vívás

2022.08.04. 15:46

Edzőtáborba vonulnak

Szűk két hónapot kaptak a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia párbajtőrözői arra, hogy kipihenjék az előző versenyszezon fáradalmait. Az utolsó nyári hónap már a munka jegyében telik, a csabai akadémisták augusztus első napján vonultak először terembe.

Gajdács Pál

Forrás: BMH

A felkészülés első két hetében a fizikai részre helyezik a hangsúlyt, ez zajlik éppen most. A második héttől a láb-, majd a fegyveres munka, a kötött, a konvencionális és a szabad vívás kerül előtérbe, miközben már iskoláznak is. A harmadik héten a tavaly nagyon bevált szolnoki edzőtáborba vonulnak az ifjú pengeforgatók.

Galli Zsolttól, az Alföld Vívó Akadémia vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy a Tisza-parti megyeszékhelyen csoportjukon kívül az olimpici válogatott és a BVSC legjobbjai készülnek majd.

Egyesületünkből három feltörekvő tehetség, Petrovszki Áron, Juhász Hanna és Somogyi Alíz tagja a korosztályos válogatottnak – mondta a békéscsabai szakember.

A márciusban az újvidéki Európa-bajnokságon saját korosztályában egyéni, a juniorban csapataranyat, és egyéni bronzot szerző Gachályi Gréta már előrébb tart társainál. Gréti munkamániás, úgy kell őt visszafogni, de persze örömmel és élvezettel végezzük a közös munkát.

Galli Zsolt elmondta, hogy két „vendégmunkás”, az AVA korábbi edzője, Keresztes Piroska írországi klubjának nyáron hazalátogató két magyar pengeforgatója is velük készül a Gyulai úti vívóteremben, néhány TFSE-s fiatallal kiegészülve.

Szolnok után az iskolakezdésig ismét itthon edzünk, majd szeptember utolsó hetében már elkövetkezik az első verseny, amikor kadet és junior válogatót rendeznek – folytatta Galli Zsolt. – A Magyar Vívó Szövetség többi elnökségi tagjával most dolgozunk a részletes versenynaptáron, amelyben még két további válogató szerepel. Ezen és a tavaszi előválogatókon, valamint az országos bajnokságon lehet megszerezni a válogatott tagsághoz kellő pontokat.

Erre leginkább a klub élversenyzőjének, Gachályi Grétának van a legnagyobb esélye, aki a februári tallini Európa-, és az áprilisi plovdivi világbajnokságon próbálhatja meg újabb érmekkel gyarapítani kollekcióját.

Egyesületünkből még Kovács Emese és Lenkefi Soma érhet kerülhet be a válogatott keretbe. Mindketten nagyon motiváltak, komolyan odateszik magukat a mindennapos munka során – jegyezte meg a vezetőedző, aki a fiatalabbak közül a fentebb említett három olimpici válogatott mellett Suhajda Péter, Köles Keve, Csarnai Roland, Kollár Milán és Pataki Anna nevét említette azok közül, akik az új szezonban még inkább kitűnhetnek. Galli Zsolt mellett Medgyesi Istvánnal, Runa Andreával és Radnai Reinhardttal dolgozik a további sikerekért Békéscsabán.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában