Tenisz

2022.08.23. 08:40

Bondár Anna egyéniben is továbbjutott

Bondár Anna bejutott a nyolcaddöntőbe a kanadai Granbyben zajló, 251 ezer dollár (101,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

G. P.

Bodnár Anna

Fotó: Dömötör Csaba (archív felvétel)

A világranglistán elfoglalt 56. helyével a legjobb magyarnak számító játékos már vasárnap bemutatkozott a Montreal közelében található kisvárosban, amikor a belga Greet Minnennel az oldalán legyőzött egy amerikai-belga duót a párosok nyolcaddöntőjében. Hétfőn aztán egyéniben is pályára szólították a Hajdúszoboszló SE sportolóját, a háló túloldalán a hazai közönség előtt szereplő Kayla Cross állt. A selejtezőből érkezett rivális 1162. a rangsorban, és a WTA honlapja szerint még csak a 15. mérkőzésére készült az elitmezőnyben.

Első találkozójukon a negyedik kiemelt magyar 2:2-nél elvesztette az adogatását, de rögtön visszabrékelt, és sorozatban négy gémet hozva, 39 perc alatt szettelőnybe került. 

A folytatásban a balkezes, rendkívül agresszívan ütő Cross 3:1-re elhúzott, ám a 25 éves magyar utolérte őt, és egy újabb négyes szériával már ő vezetett (5:3). Innen már nem volt visszaút a kanadai számára, a szeghalmi születésű játékos 1 óra 16 perc alatt győzött 6:3, 6:4-re.
A 16 között Bondárra a német Tatjana Maria (92.) vár, aki júliusban negyeddöntőt vívott a wimbledoni bajnokságon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában