Tökéletesen búcsúzott a csabai védekezőspecialista

– Az előző idény utolsó mérkőzése a hazai női kézilabda élvonalban május végén a Magyar Kupa debreceni döntője volt, amelyet az FTC nagyszerű teljesítménnyel 26–22-re megnyert a nagy rivális Győr ellen. A díjátadón – Szucsánszki Zita csapatkapitánnyal közösen – elsőként emelte a magasba a trófeát. Létezik ennél szebb búcsú a ferencvárosiaktól?
– Nagyszerű pillanat volt, köszönöm a lányoknak a lehetőséget. Nyilván Szucsánszki Zita kezében volt a döntés, de egy percig nem volt kérdés neki, hogy engem is odahívjon a trófeaátadáshoz. Megtisztelő volt együtt felemelni a kupát, és győzelemmel lezárni a ferencvárosi pályafutásomat. A döntő után már nem volt semmi, edzés sem, az idény utolsó pillanata volt a döntő, semmi nem mosta el az emléket. Édes és tökéletes lett a búcsú. 

– Nehezen hozta meg a döntést, hogy távozik a Fraditól? 
– Nagyon nehéz döntés volt. Igazság szerint, a koromnál fogva, már gondolkodtam azon, hogy előbb-utóbb le kell lépnem erről a magas szintről, tehát érett már az elhatározás, ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz elengedni. Annak ellenére, hogy fizikailag és mentálisan megterhelő hosszú éveket játszani egy ilyen élcsapatban, sokszor azt éreztem, még igenis tudok segíteni, és ilyenkor azért nem könnyű az elengedés, ez volt az igazán nehéz, hiszen ebben éltem éveken keresztül. Nem volt kérdés, hogy váltanom kell, viszont mindazt magam mögött hagyni, ami eddig volt, az nem olyan egyszerű. 

– Az is megfordult a fejében, hogy befejezi a játékot? 
– Igazság szerint ez is benne volt a fejemben. Dönthettem volna úgy, hogy még folytatom magasabb, nemzetközi szinten, ez azonban lehet, hogy csak elodázása lett volna a dolgoknak, mert előbb-utóbb, néhány éven belül eljön az az idő, amikor teljesen le kell zárni a pályafutásomat. Jobb fokozatosan visszavenni a terhelésből. Viszont még tudok teljesíteni, érzek magamban erőt a játékhoz, ezért is jó döntés, hogy egy kicsit még folytatom a kézilabdát, miközben most már a civil életemre is jobban koncentrálnom kell. 

– Mi a terve kézilabda után? 
– Szeretnék sportági berkeken belül maradni, illetve elkezdtem a kézilabdától független tanulmányokat folytatni, gyógypedagógiát hallgatok. Szeretnék több lábon elindulni, és majd meglátjuk, hogy mit hoz az élet. 

– Egyelőre azonban még játszik, szóval vissza a ferencvárosi búcsúhoz: milyen volt a zöld-fehéreknél eltöltött hét idény? 
– Mondhatom, többet kaptam, mint amit vártam. Még most is elérzékenyülök, ha erről beszélek… Számomra meglepő volt, hogy mennyire össze lehetett egyeztetni a magánéletet az élsporttal, mindemellett mindig profi szemléletű közegben dolgoztunk, mindenki mindig fejlődni akart a Fradinál. A hét év alatt, amíg ott játszottam – ami egyébként a teljes ferencvárosi történelmet nézve csekély szám – is nagyon sokat lépett előre a klub és jó, hogy ennek én is a részese lehettem. Azt vallom, ha valamit csinálsz, azt csináld százszázalékos erőbedobással és ezen a téren is egyfelé húztunk mindenkivel a csapatnál. Mindebbe pedig az is belefért, hogy családot is alapítsak. 

– Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatai a Fradival? 
– Négy-öt ilyen is akadt. A három aranyérem, az egy bajnoki cím és a két Magyar Kupa-győzelem nyilván különleges, mindegyik más-más ok miatt, egyiket sem fogom elfelejteni. Vannak olyan emlékek, amelyek nem szakmailag, hanem lelkileg emlékezetesek. Amikor a Fradihoz kerültem, ősszel játszottuk az első Bajnokok Ligája-mérkőzést, és játék közben éreztem, hogy valami átfordult az agyamban, akkor tudatosult csak igazán bennem, hogy tényleg itt vagyok a Fradinál. A koronavírus-járvány kellős közepén lejátszott dániai BL-meccs az Esbjerg ellen is fontos emlék, rengeteg hiányzóval, fiatalokkal a keretben tettünk csodát és nyertünk. Akkor nagyon együtt volt a csapat. És ott van a legutóbbi idényből, a tavaly szeptemberi, Rosztov-Don elleni oroszországi BL-győzelmünk: nemcsak az elmúlt hét, ferencvárosi évemben volt nagy célom, hogy nyerjünk az oroszok ellen, hanem előtte is. 

– Milyen lesz ősztől az NB I.-ben, immár újra érdi színekben az FTC és nevelőegyesülete, a Békéscsaba ellen pályára lépni? 
– A Fradi ellen mindenképpen jót fog tenni, hogy nincs úgymond rivalizálás a két csapat között, más a két klub célja, nem lesz rajtunk teher, ez nagy segítség, mert mindig nehéz az előző egyesületed ellen játszani, de várni fogom. Közel áll hozzám a szülővárosom, és a Csaba elleni meccsek azért is lesznek különlegesek, mert hasonló a két együttes célja, a bentmaradás. Ezért akkor már biztos lesz bennünk feszültség is, szóval érdekes helyzet lesz, az biztos. 

– Hét esztendő elteltével igazolt újra Érdre. Milyen szerepe lesz a fiatal csapatban? 
– Alapvetően a rutinommal tudom segíteni a fiatal csapattársakat, ebben kulcsszerepem lesz. Az alsóházban szerepelt az utóbbi időben az Érd és most sem tartom irreális elvárásnak a bentmaradás kivívását. Éles váltás ez az elmúlt idényekhez képest, hiszen ferencvárosiként érmekért küzdöttünk, de korábban voltam már az érdihez hasonló helyzetben, amikor szintén azért harcoltunk, hogy maradjunk az élvonalban. Előfordulhat, most is majd csak az idény elején, az első bajnokikon tudatosul és fordul át bennem, hogy ez már egy más szituáció, más céljaink vannak, de ezt nem negatívumként kell érteni. Szeretem a kihívásokat, nem véletlenül maradtunk Budapest közelében, várom az előttünk álló új időszakot. 

Nyolc világversenyen a magyar válogatottat is segítette a játékával

Az átlövő az ezredfordulón Fabulyáné Kovács Tímea kezei alatt kezdte kézilabdás karrierjét szülővárosában, a Békéscsabai Előre NKSE-ben. Tizenegy évig erősítette a lila-fehér együttest, a több mint egy évtized alatt olyan trénerekkel dolgozott együtt, mint Tobak Lászlóné, Gávai Ferenc, Rapatyi Tamás, Mátéfi Eszter és Bohus Beáta. Nem sűrűn cserélgette a csapatait, 2011-ben Csabáról Érd felé vette az irányt, négy évet húzott le a Szabó Edina által irányított együttesben, amellyel három bajnoki és egy Magyar Kupa-bronzot nyert. 2015-ben igazolt az Elek Gábor vezette FTC-hez, ahonnan hét év elteltével tér idén nyáron vissza az érdiekhez. 

A válogatottban akkori klubedzője, Mátéfi Eszter szövetségi kapitánykodása idején mutatkozott be Hollandia ellen 2009 novemberében. A nemzeti csapatban több mint százszor szerepelt, négy-négy világ- és Európa-bajnokságon képviselte hazáját. Tagja volt a tavaly márciusban Győrben olimpiai kvalifikációt szerző magyar keretnek is, azonban a nyári, tokiói ötkarikás játékokra utazó csapatba már nem került be. Legutóbb tavaly áprilisban, az Olaszország elleni győztes világbajnoki selejtezős párharc során húzta magára a címeres mezt.