Kosárlabda

2022.07.19. 16:11

Streetballosok a Lencsésin

P. B.

Az elmúlt hétvégén a gyűrűk urai gyülekeztek Békéscsabán – streetball bajnokságot rendeztek a Lencsési (József Attila-) lakótelepen. A délelőttől késő délutánig tartó verseny a nyári meleg miatt igaz erőpróbát jelentett a résztvevőknek. Dobi Gábor szervező elmondása szerint kilenc felnőtt és két gyermek csapat mérette meg magát, a csabai kosarasokon kívül érkeztek mozogni vágyók Békésről, Vésztőről, Gyuláról, Gyomaendrődről, Szegedről és Budapestről is, összesen közel fél százan pattogtatták a labdát és legalább ennyien követték nézőként a mérkőzéseket.

Két csoportban versengtek a csapatok, a gyermek együttesek is megküzdöttek a csoportjukban szereplő felnőttekkel is, ám azokat az eredményeket nem számolták bele a végeredménybe. A találkozók tíz percig vagy 15 pontig tartottak, döntetlen esetén hosszabbítás következett. A rájátszás során a döntőbe jutásért az egyik ágon a Just Players (Békés) küzdött a szintén békési Backstreetballs néven futó együttessel, míg másik ágon a Gennyes-Tus (Gyula-Szeged) mérkőzött meg a békési és budapesti játékosokból verbuvált Cuatro Amigos csapatával. A fináléban a rutinos Just Players mindössze 1 ponttal múlta felül a fiatalos lendületére és gyorsaságára alapozó Amigost. A harmadik helyen a Bulldogz nevű formáció zárt. A gyermek kategóriában a Ballers (Békéscsaba) győzelmével zárult, a Vörös Ördögök a második hellyel kellet, hogy beérjék.

A mérkőzések mellett számos dobóverseny – így például büntető- és hárompontos dobóverseny, zsákolóverseny – is színesítette a programot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában