Békéscsaba

2022.07.12. 06:41

Továbbra is meghatározó szerepet akar betölteni a BRSE

Az idei tervekről, az új igazolásokról, az Akadémia ügyeiről, a teendőkről és a kilátásokról is nyilatkozott Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda SE elnöke a klub honlapjának.

Gajdács Pál [email protected]

A klasszis szerb pontgyáros, Marta Drpa továbbra is a Békéscsaba vezére lehet.

Fotó: Fotó: Földi Imre/MW

Az elnök ez előző évi játékoskeretről elmondta, hogy a tavalyi alapemberek közül Bagyinka Fanni, Molcsányi Rita, Kertész Petra, Bodnár Dorottya, Glemboczki Zóra mindannyian a békéscsabai utánpótlásban pallérozódtak, rajtuk kívül pedig Szatmári Lilla és Zólyomi Rebeka is rengeteget fejlődött.

– Melléjük kerestünk olyan külföldi játékosokat, akikről azt gondoltuk, hogy segítségünkre lesznek. Itt azért már van bennem hiányérzet, nem szeretnék személyeskedni, de nem mindegyik légiós hozta a tőle elvárt szintet – mondta Baran Ádám. 

– A hazaiak játékosok fejlesztését továbbra is kiemelt küldetésként kezeljük. Bagyinka Fannit sajnos egy makacs sérülés hátráltatta tavasszal, ezért nem igazán tudta megmutatni, mit tud. Azt várom tőle, hogy ősszel már igazolja nálunk, hogy ő az ország legjobb feladója. Van két válogatott-szintű liberónk, Molcsányi Rita és Kertész Petra személyében, Glemboczki Zórától pedig azt reméljük, hogy a következő szezonban végre berúgja az ajtót. További nagy öröm, hogy Pintér Andreával az egyik legjobb magyar center csatlakozott hozzánk.

A magyar játékosok tekintetében kicsi a piac, értük óriási a verseny. Baran Ádám szerint ráadásul ez nem is mindig tisztességes:

– Az a cél, hogy eljussunk arra a szintre, hogy lehessen csak magyar játékosokkal hazai és nemzetközi sikereket is elérni. Itt még nem tartunk, maximum a bennmaradásért lehetne küzdeni. Nincs mindenhol akadémia és minőségi műhely, ezért több klub igyekszik szirénhangokkal, valótlan ígéretekkel magához csalni a fiatalokat. Akik ezeknek hisznek, azoknak sok szerencsét kívánunk a jövőben, a többieknek pedig értékeljük a hűségét és mindent megteszünk azért, hogy tudják, nálunk vannak a legjobb helyen – fogalmazott meg kritikát a BRSE elnöke.

Baran Ádám: ,,Most is sok fiatal kopogtat az ajtón”.
Forrás: Imre György

A BRSE mostani magyar magjáról elmondható, hogy mindegyik volt korosztályos vagy felnőtt válogatott, ami egyedülálló a magyar mezőnyben.

– Melléjük megfelelő külföldiekkel akartunk erősíteni. Marta Drpán láttam, továbbra is éhes a sikerre és motivált. Sara Kliszura esetében is felmerült a hosszabbítás lehetősége, de olyan ajánlatot kapott, amivel nem tudtunk és nem is akartunk versenyezni.

A leendő játékosoknál a fő szempont az volt, illeszkedjenek a stáb által megálmodott játékrendszerbe, és emberileg és mentálisan is legyenek a topon.
– Ralica Vaszileváról úgy gondoljuk, nálunk kiváló szezont fog produkálni. Hasonlóan vélekedünk a török nyitásfogadó ütőnkről, Ceyda Aktasról, aki üde színfoltja lehet a magyar bajnokságnak a fizikai paramétereivel és a rendkívül profi hozzáállásával. Szurkolóink számíthatnak további bejelentésekre is, mert az is eldőlt, hogy a MEVZA-ligában is elindulunk a következő idényben, ehhez pedig egy olyan játékoskeret kell, amely bírja a sorozatterhelést. Ennek persze komoly anyagi terhe is van, aminek a megteremtése nagyon nehéz munka. A cél továbbra is az, hogy meghatározó szerepet töltsünk be itthon és nemzetközi szinten is.

Baran Ádám szerint a fiatalok esetében a siker fokmérője az, hogy mennyien tudnak eljutni a felnőtt csapatig.

– Most is sokan kopogtatnak az ajtón, lesznek, akik rendszeresen látogathatják majd a „nagyok” edzéseit is. Közel háromszázötven fős tömegbázissal rendelkezünk, de a legfontosabb, hogy a mennyiségi képzésből a minőségi felé vegyük az irányt. Bízunk abban, hogy belátható időn belül akkreditált akadémia leszünk, ami még komolyabb kereteket adhat a munkának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában