Tar László

2022.07.18. 17:41

A legjobb húsz közé került a csabai golfozó

Szlovákia után Svájc felé vette az irányt a szenior golfozó, Tar László. A békéscsabai sportember a svájci nemzetközi szenior bajnokságon versenyzett, amit a svájci Alpokban található Graubünden kantonban elterülő Engadin városában rendeztek meg népes, 137 fős indulói létszámmal.

G. P.

Tar Lászlót a hendikepjével a hatvanhetedik helyen rangsorolták, ami mutatja, hogy komoly erősségű mezőny gyűlt össze. A résztvevő olaszok, franciák, németek, angolok, spanyolok és hollandok mellett két magyar induló is volt.

– Minden nap szinte ugyanazt az eredményt értem el. Több mint száz versenyzőt megelőzve a tizenhetedik helyen végeztem, a másik magyar versenyző pedig öt ütéssel mögöttem zárt, ami elsődleges célom volt – beszélt a hétvégi versenyéről Tar László. 

– Az igazi áttörés, vagyis a top tízben kerülés nem sikerült, mert volt néhány bosszantó hibám a sok jó ütés mellett, de így is az eddigi legjobb helyezést értem el és számos papíron jobb versenyzőt előztem meg.

Tar elmondta még, hogy a három napig tartó verseny gyönyörű napsütésben zajlott, ahol csak a nagy széllel kellett megbirkózni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában