Labdarúgás - Megye I.

2022.06.03. 16:15

Tasi Róbert a Gyomaendrőd új edzője

„Köszönöm a gyomaendrődi vezetőség részéről ezt a két évet, nagyon tanulságos volt. További sok sikert kívánok a csapatnak a következő szezonra. Jó munkát kívánok az új edzőnek” – nyilatkozta Kovács Gyula, csapata, a Gyomaendrődi FC hétvégi Jamina elleni mérkőzése után, amiből mindenki számára egyértelművé vált, hogy az új megye egyes szezont már új edzővel fogja megkezdeni a Hármas-Körös-parti együttes.

G. P.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Nem sokat kellett várni arra, hogy kiderüljön, ki is veszi át a családi okok miatt távozó Kovács helyét a kispadon. A klub vezetése egy, a megyei I. osztályban már tapasztalatot szerző trénert, Tasi Róbertet szemelte ki utódnak, aki el is vállalta a feladatot és július 12-én áll munkába Gyomaendrődön. A fiatal csapat július 23-án játssza első nyári felkészülési mérkőzését, erre a napra még keresik a partnert, tovább két alkalommal, július 27-én és augusztus 6-án a Mezőtúr, július 30-án éppen Tasi korábbi csapata, a Nagyszénás lesz az ellenfél.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában