Golf

2022.06.27. 14:41

Tar László közelít a harmincadik idei versenyhez

Szinte minden hétvégén pályán volt a szezonban Tar László. A békéscsabai golfozó a napokban már a 27. versenyét teljesítette.

Tar Törökországban készült fel a versenyidényre, ami a jelek szerint jól sikerült, hiszen az áprilisi kezdés után tizenöt első helyet könyvelhetett el.

– A szokásoknak megfelelőn szinte minden hétvégén játszottam április közepétől. Több kisebb siker mellett elkönyvelhettem egy-két számomra kedves és említésre méltó eredményt is. A tizenöt első hely mellett a fiatalok között elért második, harmadik helyezések is értékesek, mert az idén hetvenéves leszek és bizony a fele vagy harmadannyi évesek ellen ez is siker. Főleg úgy, hogy élvezem a játékot és látom az arcokon a hitetlenkedést egy-egy ütésem után – számolt be a tapasztalt versenyző, aki két nagy sikert emelt ki a tavaszi sorozatból.

– A május közepén százharmincnégy résztvevővel megrendezett ÖGV szenior viadalon két első helyet szereztem, megnyertem a ranglistaversenyt, és az Alsó-ausztriai bajnoki címet is. A második a szlovákiai Nyitrán történt június közepén, ahol nyolcvan induló között a Best Tour versenysorozat egyik állomásán győztem számos jobb hendikepes, sokkal fiatalabb versenyzővel szemben. Ráadásul ezen a pályán először játszottam és ez mindig hátrány, de sikerült mind a nettó mind a bruttó versenyt megnyerni.

Tar László legközelebb a Szlovák Szenior Openen indul július elején, majd következik a svájci nemzetközi szeniorbajnokság július közepén.

– Augusztusban jön a csapat-, és a klubbajnokság ahol csúcstartóként hétszeres bajnok vagyok. Remélem a sérülések továbbra is elkerülnek, ennek érdekében, amikor itthon vagyok, személyi edzővel készülök heti minimum két alkalommal – beszélt a további nyári programjáról Tar László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában