Károlyi Csilla

2022.06.27. 10:19

Szépen szeretne búcsúzni sz orosházi búvárúszó

Gőzerővel készül a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő világjátékokra Károlyi Csilla. Az orosházi Eötvös DPSE klasszis búvárúszója tavaly nyáron a tomszki világbajnokságon szerzett kvalifikációt, így 2005, 2009, 2013 és 2017 után ötödik alkalommal képviseli Magyarországot a nem olimpiai sportágak seregszemléjén.

P. B.

Károlyi Csilla ötödször indul a világjátékokon.

– Már ősszel megkezdtem az erőnléti és a vízi edzéseket. Januárban covidos lettem, így néhány hetet ki kellett hagynom. Pedagógusként dolgozom Budapesten, de a munka mellett az edzéseket nehéz lett volna megoldani, így a felkészülés utolsó hónapjait fizetés nélküli szabadságon töltöttem. A közel húszéves válogatott sportpályafutásomat ezen a versenyen befejezem, így szeretnék jó szájízzel búcsúzni – mondta az uszonyos úszásban világbajnok, vb-ezüstérmes, háromszoros vb-és négyszeres Európa-bajnoki harmadik, Károlyi, aki a napokban Egerben edz, ahol lehetősége nyílik éjszakai tréningekre is, ami segíti az átállásban a hétórás alabamai időeltolódásra. 

A keddi hivatalos eskütétel után a Békés megyei sportoló július 3-án utazik el a világjátékokra, ahol 200 méter felszíni úszásban, illetve a 4x50 és a 4x100 méteres magyar felszíni úszóváltó tagjaként indul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában