Röplabda

2022.06.25. 20:02

Október végén rajtol az Extraliga

Október végén rajtol a női Extraliga 2022–23-as idénye.

G. P.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

 A magyar szövetség közzétette a következő idényre vonatkozó versenynaptárt és versenykiírásokat, ebből az is kiderül, hogy a Magyar Kupa október 5–6-án kezdődik a selejtezőkkel. A finálét a tervek szerint március 11–12-én rendezik. A bajnoki rájátszás március közepén kezdődik, az idény pedig május második hetében fejeződik be.

Az Extraliga változatlan lebonyolítással, az őszi világbajnokság miatt október 22-én kezdődik. A bajnokság idén is nyolc csapatos lesz, az oda-visszavágós alapszakaszt követi majd a rájátszás, amely után minden csapat a negyeddöntőbe jut, a küzdelmek az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.

A női Extraliga mezőnye: 1.MCM-Diamant Kaposvár, Fatum-Nyíregyháza, MÁV Előre-Bericap, MTK Budapest, Swietelsky-Békéscsaba, Szent Benedek RA, UTE, Vasas Óbuda.

Június 28-án kerül sor az Európai Röplabda Szövetség luxemburgi központjában az európai kupák sorsolására. A Swietelsky Békéscsaba a CEV Kupa sorozatba kvalifikálta magát, ahol számos nemzetközi kitekintésben is meghatározó klub áll rajthoz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában